Drótszamárral megyünk Újfaluból Nagyváradra

Biharkeresztesen is átmegy a kerékpárút. A helyiek már használják
Biharkeresztesen is átmegy a kerékpárút. A helyiek már használják - © Fotó: Kovács Péter
Bihar – Nyár végére csúszik a magyar–román kerékpárút átadása.

Szinte teljes hosszában elkészült a Berettyóújfalut és Nagyváradot összekötő nemzetközi kerékpárút, két szakaszon ugyanakkor még mindig kisajátítási eljárás nehezíti a munkálatokat – tájékoztatott Demény Zsolt, a hivatal műszaki irodájának beruházásért felelős munkatársa.

Mint mondta, az Ártándnál, magántulajdonban lévő kavicsbánya birtokosával mind ez idáig nem sikerült megegyezni, ezért igyekeznek kikerülni az érintett szakaszt, míg egy másik ingatlan tulajdonosánál a telekhatár pontos meghatározása okozott gondot.

– A kisajátítási eljárások miatt az átadás határideje augusztus 31-ére csúszott, addigra a még hiányzó szakaszokat is el kell készíteni, valamint a forgalomtechnikai táblák kihelyezését is elvégezzük – hangsúlyozta.

Kevesebből készült

Romániában a magyar–román határt és Borsot összekötő kerékpárút, mely a kistelepülés területén is áthalad, 98 százalékban elkészült, mindössze az útburkolati jelek felfestése és a táblák kihelyezése hiányzik.

A Borsot és Nagyváradot összekapcsoló bicikliút, amely a város területén is áthalad pedig 80 százalékban épült meg – fogalmazott Seres Rozália, a projekt külső menedzsere.

Kiemelte, a nagyváradi belterületi szakasz kevesebb pénzből készült el, mint tervezték, így a fennmaradó összegből a szeptember 30-ai határidőre mintegy hat kilométer hosszan meghosszabbítják a kerékpárutat Várad belvárosában.

HBN