Drogkereskedő hálózatot számoltak fel Hajdú-Biharban

Akt.:
Drogkereskedő hálózatot számoltak fel Hajdú-Biharban
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján Debrecenben kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel a rendőrök – adta hírül a police.hu.

A hajdú-bihari rendőrök a TEK műveleti egységeivel és a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal közösen november 28-án Debrecen városán belül több helyszínen hajtottak végre akciót, amely során hat férfit fogtak el – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint Sz. Gábor, K. Imre és V. Tamás bűnszövetségben árulta a kábítószert. A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatás során – az elsődleges szakértői vélemény szerint – amfetamint, extasy tablettát, kokaint, tiltott teljesítményfokozó szereket, Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező egészségügyi termékeket és a terjesztéshez szükséges eszközöket találtak.

Az ügy részleteinek felderítése során a nyomozók látókörébe került két debreceni és egy nyíradonyi férfi is, akik a megalapozott gyanú szerint K. Imrének segítettek az amfetamint kiporciózni. A megalapozott gyanú szerint a 20 éves K.Sz., a 21 éves T. Máté és a 24 éves Ny. Mihály az általuk kicsomagolt kábítószert a megye több városában, bűnszövetségben árulták.

A hat gyanúsítottat a rendőrök a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon kihallgatták, és közülük négyet őrizetbe vettek.

A rendőrség előterjesztésére a Debreceni Járásbíróság 2018. november 29-én a 44 éves debreceni Sz. Gáborral és az 51 éves mikepércsi K. Imrével szemben letartóztatást, míg a szintén helyi 44 éves V. Tamással és a 21 éves K.Sz.-el szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el.

drogkereskedo2Fotó: police.hu

A rendőrök az ügyben még közel egy tucat kábítószer-fogyasztót is előállítottak. Őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottakkal szemben – igazságügyi szakértők bevonásával – bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.