Drámaian csökken a kígyók száma világszerte

Feltűnő mértékben csökkent a kígyók száma az egész világon – állítják kutatók a BBC szerdai közlése szerint.

A kutatók szerint egyes fajoknál 1998-ban indult meg hirtelen a populáció számának zuhanása, és egyelőre semmiféle meggyőző magyarázatot nem találtak erre, illetve nem tudják, mi történhetett 1998-ban.

Nyolc faj 17 populációjának évtizedek óta vezetett adatait vizsgálták meg, és a statisztikai elemzés feltűnő és kiterjedt csökkenést mutat, ami az ökológiai rendszerek szempontjából vészes jel. A Biology Letters című szaklapban jelent írásukban a kutatók aggasztónak nevezték a helyzetet. Ugyanakkor azt is írták, hogy további adatagyűjtésre, valamint vizsgálatokra van szükség.

Chris Reading, a kutatási program vezetője azt mondta, hogy 1998-tól számolva “egy viszonylag rövid időszakban mutatkozik hanyatlás, ráadásul az egész világon”. Reading úgy fogalmazott, hogy őt és kutatótársait nagyon meglepte a felismerés, és nem tudják, mi okozza a kígyók számának globális csökkenését. A brit Chris Reading és csoportja ausztrál, francia, olasz és nigériai kutatókkal együtt dolgozik.

Reading szerint a legfőbb probléma az adatok hiányossága, valamint az állatok megfigyelésének technikája, ami manapság mikro-chipek beültetését jelenti. Ezért is állítják a kutatók, hogy az adatok aggasztóak, de meg kell várni a további vizsgálatok eredményeit. Ennek ellenére Reading csapata már most úgy találta, hogy a vizsgált fajok némelyike esetében a populáció-csökkenés 90 százalékos, ami már kihalásveszélyt jelent. Ilyen helyzetben van számos vipera, például a híres gaboni vipera, illetve a királypython.

– Független HÍrügynökség –

Címkék: , , ,