Drágán vesszük itthon a halat

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Debrecen – A kisebb áfakulcs a szakma szerint közvetlenül is megmozdíthatná a hazai halpiacot.

Az élő halak általános forgalmi adójának (áfa) csökkentéséért lobbiznak haltermelői és horgászati szervezetek, hogy növelni lehessen a hazai halfogyasztást és haltelepítéseket. A mai 27 százalékos áfát jelentősen, egyes vélemények szerint legalább 5 százalékra kellene mérsékelni ahhoz, hogy érdemi változásokat lehessen elérni.

Mi a megoldás?

Az agrarszektor.hu értesülései szerint a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület- hasznosítók Szövetsége közelmúltbeli egyeztető megbeszélésén is felmerült, hogy a két érdekképviselet szorgalmazza az áfamérséklést. Szakértői vélemények szerint az élő halak 27 százalékos jelenlegi áfakulcsát kellene jelentősen – nullára vagy 5 százalékra – csökkenteni ahhoz, hogy érzékelhető változást lehessen elérni. Úgy tudjuk, az áfamérséklés lehetséges módjairól a Földművelésügyi Minisztérium már kapott is szakmai javaslatokat.

Alig esszük

A kisebb áfakulcs közvetlenül is megmozdíthatná a hazai halpiacot, mert a haltermelők a fogyasztóknak vélhetően több halat értékesíthetnének, ha az alacsonyabb áfa árcsökkenést eredményezne és a hazai élő halak iránti kereslet nőne. Az egy főre jutó éves halfogyasztás rendkívül alacsony, évi 3-5 kilogrammra tehető, pedig a halhúsnak fontos szerepe lenne például a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. Az áfacsökkentés ösztönözhetné a vízhasznosítók haltelepítéseit is, így több hal kerülhetne az állami vizekbe, ez pedig a horgászat és a horgászturizmus feltételeit javíthatná. Ma a saját természetes vizeit az állam bérbe adja olyan szervezeteknek, amelyek halgazdálkodási tervek és haltelepítési kötelezettségek szerint kezelik azokat. A hasznosítók termelőktől vásárolják meg a telepítésre szánt halakat, amelyek azonban vízbe helyezésük után az államé lesznek. Az pedig bonyolult szabályrendszer alapján lehetővé teszi, hogy a horgászok kifoghassák azokat.

HBN








hirdetés