Donald Trump: Washington kész “valódi megállapodást” kötni Iránnal az atomprogramjáról

Washington – Washington kész “valódi megállapodást” kötni Iránnal az ország atomprogramjáról – hangoztatta Donald Trump amerikai elnök egy Missouriban rendezett koferencián.

Az elnök – alig pár nappal azután, hogy megfenyegette Iránt – ezúttal “valódi megállapodásról” beszélt, bár nem részletezte, mire gondolt.

“Majd meglátjuk, mi lesz, mi készen állunk egy valódi megállapodásra, nem olyanra, amilyet az előző kormányzat kötött, az igazi katasztrófa volt” – fogalmazott Trump a Missouri államban lévő Kansas Cityben egy veteránok számára rendezett konferencián. Majd hozzátette: szerinte Irán magatartása megváltozott azóta, hogy Washington egyoldalúan felmondta a korábbi többhatalmi megállapodást. “Mondhatom, Irán nem ugyanaz az ország többé” – közölte.

Donald Trump kitért Észak-Koreára is. Megerősítette: hitelt érdemlőek azok a jelentések, miszerint Phenjan egy kulcsfontosságú rakétakísérleti telepén megkezdte a bontási munkálatokat. “Éppen a most érkezett fotók bizonyítják” – jelentette ki és leszögezte, hogy “nagyra becsüli” a phenjani döntést.

Felidézte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a múlt hónapban Szingapúrban tartott csúcstalálkozón ígéretet tett egy kísérleti telep felszámolására. Trump kijelentette azt is, hogy a Szingapúrban tett ígéretéhez híven Észak-Korea “nagyon hamarosan” megkezdi a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállítását. “A jelek szerint minden nagyon jól alakul” – hangoztatta Trump.

Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter Washingtonban – az ausztrál külügyminiszterrel tartott közös sajtókonferencián – szintén kitért Észak-Koreára. Leszögezte: a kísérleti telep felszámolása összhangban van a Szingapúrban tett ígérettel.

– MTI –