Dombiné nyert az önkormányzattal szemben

Akt.:
Püspökladány – A polgármester kérelmét ítélte megalapozottnak a munkaügyi bíróság.

  • Hatályon kívül helyezte a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a képviselő-testület Dombi Imréné polgármesterrel szemben június végén meghozott, méltatlanságot megállapító határozatát a szeptember 5-ei jogerős végzésében.
  • Az indoklásban szerepel, hogy Dombi Imréné polgármesteri tisztségre való méltatlanságát kimondó képviselő-testületi határozat elfogadását nem előzte meg a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes bizottsági vizsgálat, így ennek elmaradása jogellenessé tette a meghozott önkormányzati határozatot.
  • Ezért az abban leírt, a méltatlanság megalapozására felsorakoztatott okok érdemi vizsgálatára a nemperes eljárásban nem is kerülhetett sor.

A képviselő-testület a június végi ülésén 11 igen szavazattal meghozott határozatában mondta ki, hogy Dombi Imréné méltatlan a polgármesteri székre. A határozatot Dombiné a munkaügyi bíróságon támadta meg, perelve a képviselő-testületet. A bíróság azonban nem tárgyalta az ügyet, mondván, a képviselő-testület nem jogi személyiség, azt nem lehet perelni, akit viszont lehet, az az önkormányzat. A városvezető ezután az önkormányzat ellen indított eljárást a határozat hatályon kívül helyezéséért. Ennek a nemperes eljárásnak lett vége jogerősen a szeptember 5-én meghozott döntéssel. A debreceni munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte a polgármesteri tisztségre méltatlanságát megállapító határozatot.

Bizottsági vélemény nélkül

Június 27-én három önkormányzati képviselő sürgősségi előterjesztést nyújtott be a Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatalhoz. Az előterjesztést június 28-án a képviselő-testület zárt ülésen anélkül, hogy azt a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság kivizsgálta volna, a határozati javaslattal egyetértve 11 igen szavazattal elfogadta.

Dombi Imréné a polgármesteri tisztségre való méltatlanságát kimondó határozat hatályon kívül helyezése miatt terjesztett elő kérelmet a bíróságon, míg a kérelmezett, Püspökladány Város Önkormányzata az ellenkérelmében annak elutasítását kérte. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsa Dombi Imréné kérelmét alaposnak találta.

A bíróság a hatályos jogszabályok értelmében egyértelműen arra a megállapításra jutott, hogy a méltatlanságot kimondó határozatot az azokban rögzített eljárási szabályok megsértésével történt.

A jogszabályok kötelező vizsgálati, javaslattételi feladatot ró az összeférhetetlenséggel kapcsolatos feladatokat ellátó Pénzügyi- és Ügyrendi Bizottságra. Az előzetes bizottsági vizsgálat olyan garanciális eleme a méltatlansági eljárásnak, ami jogszerűen nem kerülhető ki, nem mellőzhető. Ezeket azonban mellőzték a polgármesteri tisztségre való méltatlanságát kimondó képviselő-testületi határozat elfogadása előtt, így annak elmaradása jogellenessé teszi a meghozott önkormányzati határozatot – tájékoztatta a Naplót Veszprémyné Szajkó Márta bírósági sajtótitkár.

HBN


Püspökladány - Dombi Imréné a jogerős végzés kézhezvétele után most újabb, az önkormányzat elleni kérelmet adott be. Helybenhagyta a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi bíróság határozatát a Debreceni Törvényszék, így jogerőssé vált a döntése, miszerint nem a képviselő-testület, hanem az önkormá...

Debrecen, Püspökladány - Marad vagy megy a polgármester, úgy tűnik, hosszú idő kell még, amíg ez kiderül. Nem a képviselő-testület, hanem az önkormányzat ellen kellett volna pert indítani a polgármesteri tisztségre való méltatlanságát kimondó önkormányzati képviselő-testületi határozat hatályon k...

Püspökladány - A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kéri egy képviselő-testületi határozat semmissé tételét Dombi Imréné (Fidesz–KDNP), a Sárrét menti város polgármestere. Ezt a határozatot a június 28-ai ülésén hozta a testület, és abban a képviselők egyhangú voksolással – hét kormányp...