Helyi közélet

2013.07.03. 09:15

A sterilitástól a kávéházi hangulatig

Debrecen - A „dohányzóközönség” általában rugalmasan fogadta a változást.

Debrecen - A „dohányzóközönség” általában rugalmasan fogadta a változást.

A nemzeti trafikokban – mint azt keddi körutunkon is láthattuk – a dohányáru mellett üdítőt, kávét, energiaitalt, gyújtókat, cigarettatartót és -papírt, illetve töltőt is kínálnak. Egy Piac utcai trafik kávéházi jelleget is öltött – székek és újságok várják a vásárlókat, máshol viszont patikára emlékeztető sterilitás, üresség várja a vevőket.

Félig tele? Félig üres?

A kezdeti tapasztalatok szerint a dohányzóközönség általában rugalmasan fogadta a változást, de akadtak elégedetlenségüket jelző vásárlók is, hiszen a boltokba lépve több helyen félig üres polcok fogadják a vevőket. A jogszabályok miatt az üzletekben kiskorúak egyáltalán nem tartózkodhatnak, még akkor sem, ha szülői felügyelet alatt vannak, a fiataloknak pedig személyi igazolványt kell felmutatniuk.

A boltok eladóit megkérdeztük arról, mi a véleményük a rendeletről, s eltérő válaszokat kaptunk.

A Segner téri trafik dohányzó eladói szerint hasznos a változtatás, hiszen így van esély a leszokásra és a megelőzésre, míg a Piac utcai bolt nemdohányzó árusító hölgye úgy tartotta, a tinédzserek ezután is valamilyen kiskaput használva hozzájuthatnak a dohányárukhoz.

Nyitva, zárva

Rögtönzött trafiktúránk észlelései közül, ami még említést érdemel: a dohányárudák eltérő nyitva tartással dolgoznak, de nagy többségben van a 6 órai nyitás és a 18 órai zárás; hétvégére – úgy találtuk – ezt az időt is megkurtították.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában