Dőlhetnek-borulhatnak cégek

Akt.:
A sütőipar tipikusan magas élőmunka-igényű ágazat
A sütőipar tipikusan magas élőmunka-igényű ágazat - © Fotó: Magánarchívum
Hajdú-Bihar – A Naplónak nyilatkozó vezetők szerint cunamit okozhat a minimálbér drasztikus emelése.

A kormány javaslata szerint jövőre a vállalkozásoknak dolgozónként és havonta minimálbér esetén 16 ezer 289 forint, garantált bérminimum esetén pedig 34 ezer 991 forint többletterhet kellene kigazdálkodniuk. Az érintettek egyik szeme sír, a másik meg nevet.

Bérfeszültséget okoz

Békési Imre, a derecskei Petőfi Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója azzal kezdte, hogy szerencsére a cégüknél nem sok minimálbéres, illetve garantált bérminimumos kolléga van (talán a portás és a takarítók tartoznak ebbe a körbe), a döntés mégis gondot okoz nekik, hiszen bérfeszültségeket okoz. – Valamiféle arányosításnak meg kell történni, más kérdés, hogy mit bír el a tevékenységünk. Fejtörést fog okozni a plusz bértömeg kigazdálkodása, hiszen nálunk nem úgy megy, mint a pékeknél, akik bejelentették, hogy januártól 30 százalékkal emelik az áraikat. Nálunk a sertésnél, a tejnél és a gabonaféléknél is a nemzetközi piac szabja meg a mozgásteret. Eddig is igyekeztünk erőnkhöz képest karbantartani a béreket, de ez a lépték most azért durva – mondta.

Nem bírja el az ágazat

Fülöp Zsolt, a Balmaz Sütöde Kft., ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a sütőipar jövedelmezősége 2,9 százalék. „Megvizsgálva a költségszerkezetet, egy vállalkozásnál átlagosan 30 százalék a bér jellegű költségek aránya. Ennek a drasztikus emelésnek két kimenetele lehet: a mostani ezer sütőipari vállalkozás közül egy éven belül 3-400 tönkremegy, vagy bekövetkezik egy drasztikus mértékű (30 százalék körüli) áremelés. Létszámleépítéssel nem lehet operálni, hiszen így is szakemberhiány van. A mi cégünknél (mivel szakbolti hálózatot is üzemeltetünk) a kedvezmény levonása után is 17 százalékos béremeléssel számolunk januártól. A multi láncok bizonyára ellen fognak állni az áremelésnek, de tényleg az a helyzet, hogy ezt a drasztikus béremelést a hazai sütőipar nem fogja kibírni” – fogalmazott a sütőipari szakember.

„Bár ne így lenne…”

Az egyik, névtelenséget kérő debreceni vállalatvezető szerint a munkavállalók szemszögéből üdvözlendő a minimálbér emelése, hiszen a mai költségek mellett nehéz ennyi pénzből megélni. – A probléma nem is a minimálbér szintjével van, hanem az azt terhelő adó mértékével. Hiszen amikor Magyarország a globalizált piacokon versenyez, nemcsak a munkaerő, hanem az adórendszer is megmérettetik. Az elvándorlás egyik oka az ilyen értelemben versenyképtelen magyar adórendszer, ami óriási terhet rak az élőmunkára. Különösen igaz ez a magyar tulajdonú és jellemzően alacsony tőkeellátottságú cégekre – fejtegette a cégvezető, aki szerint a mostani béremelés egy versenyképtelen helyzetet hoz létre. – A másik baj az, hogy a szakképzetlen munkaerőnek adjuk most oda az egyébként még meg sem termelt pénzt, és mi lesz a magasabban kvalifikált kollégákkal. Nekik kénytelenek leszünk azt mondani, hogy járni jár, csak nem jut. Attól félek, hogy kontraproduktív lehet az egész béremelősdi, és el fognak menni tőlünk értékes emberek – érvelt, hangsúlyozva, hogy az adó ráadásul éppen a szabadon felhasználható forgóeszközt viszi el a cégektől. „Az én javaslatom az, hogy az ilyen komoly intézkedéseket mindig előzze meg mintacégekre alapozott hatástanulmány készítése, ellenkező esetben ugyanis egy ekkora teher cunamiként söpörhet végig a vállalkozói szektoron. Bár ne így lenne, de azt hallom, hogy akár 10-15-20 százalékos leépítést sem lehet kizárni bizonyos ágazatokban” – mondta a topmenedzser.

– Petneházi Attila –


„Eddig a kicsiknek volt jó”

Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nem érti a kisvállalkozók hozzáállását. – Azt mondják, a nagyoknak milyen jó, hogy 10 százalékkal kevesebb társasági nyereségadót (TAO) kell fizetni, nekik pedig csak egy százalékkal csökken a teher. Szeretnék visszakérdezni: eddig nekik nem volt jó? Amikor éveken át a nagyok fizették a 19 százalékos közterhet, ők meg a tízet. Egyébként pedig hol van az a fejlődés, amit az alacsonyabb adóterhelés mellett produkáltak? Hatékonyságban, hozzáadott értékben. Ott volt előttük a pálya, de nem látom, hogy nagyon kihasználták volna. Abszurd, hogy egy külföldi nagy cég (amelyik hatékonyan tudna foglalkoztatni és nem is minimálbéren) azért nem jön ide, mert a munkaerőt részben versenyképtelen kkv-k kötik le – válaszolta az amerikai tulajdonú nagyvállalat igazgatója.

Fülöp Zsolt, a Trans-Sped Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a TAO-csökkentés akkor érinti őket, ha a csoporton belül összevonnak cégeket. „Ha ez megtörténik, akkor évi több tízmillió forint marad nálunk, amit beruházásra, fejlesztésre, a meglévő hitelek törlesztésére tudunk fordítani” – osztotta meg velünk várakozásait a logisztikai vállalkozás tulajdonosa.


Bruttó és nettó

2012. január elsején 78 ezer forintról 93 ezer forintra emelték a minimálbér és 94 ezer forintról 108 ezer forintra a garantált bérminimum bruttó összegét. Az előző 19,2 százalékos emelkedés volt, az utóbbi pedig 14,9 százalékos növekedés. Ugyanakkor a kormány olyan különadókkal terhelte meg az érintet vállalkozásokat, hogy a dolgozók az emelés ellenére a hónap végén ugyanannyi pénzt vittek haza, mint előtte. Ez évi 150 millió forinttal növelte meg a bérterheket annál a 450 embert foglalkoztató debreceni cégnél, melynek dolgozói 30 százalékkal kereshetnének többet, ha ezt a pénzt náluk hagyták volna.



Megállapodott a jövő évi bérekről a kormány a szociális partnerekkel

Budapest – Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbér-emeléséről és járulékcsökkentéséről; a nemzetgazdasági miniszter a megállapodásnak köszönhetően gyorsabb gazdasági bővülést vár, a 2,3 százalékos GDP-arányos jövő évi hiányszámon szerinte nem kell változtatni, de ha szükséges a kormány márciusban módosíthatja a költségvetést.



Aprópénz az ötveneseknek

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A legtöbbet a 35–44 éves munkavállalók keresik, a bruttó átlagfizetésük 345 ezer forint.








hirdetés