Dolgozó kerestetik. De milyen?

„A fiatal legyen csapatjátékos, a szakmára pedig majd megtanítjuk a cégnél mi.”

„Az oktatási rendszerrel lehet a probléma, hiszen a tíz évesen még tudásra éhes, kreatív, jó problémamegoldó gyerekek az iskolából kikerülve mintha elveszítenék ezeket a képességeiket” – állítja Dr. Ábrahám László, az amerikai tulajdonban lévő National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember annak kapcsán fogalmazott így, hogy egy friss felmérés szerint a hazai cégek egyharmada a megfelelő munkaerő hiányával küzd. Náluk az a legfontosabb, hogy a fiatal kolléga tudjon gondolkodni, akarjon dolgozni, legyen csapatjátékos és őszinte. „Ha valaki ezeknek a szempontoknak megfelel, egyes munkakörökbe azonnal felvesszük, aztán a szakmára majd megtanítjuk mi” – utalt a náluk már bevett gyakorlatra az ügyvezető igazgató.

A korábban jól működő intézményesített szakmunkásképzéssel van baja a német tulajdonú FAG Magyarországi Ipari Kft. személyügyi vezetőjének is. Makray Réka úgy véli, hogy ez az intézményrendszer már nem képes megfelelni a tőle elvárt követelményeknek, ezért egyre több cég kénytelen házon belül gondoskodni a szakemberképzésről. A probléma a megye egyik legnagyobb foglalkoztatóját is érzékenyen érinti, ezért speciális belső képzésekkel, illetve a szakközépiskolások házon belüli okításával próbálkoznak.

HBN








hirdetés