Igen nyögvenyelősre sikeredett a DVSC-DEAC bajnoki rajtja – öt forduló után még nyeretlenül a tabella utolsó előtti helyén álltak Fórián Zsolt tanítványai. Aztán mintegy varázsütésre megtáltosodtak a debreceni fiatalok, akik a szezon hátralévő kétharmadában nem találtak legyőzőre, és olyannyira belejöttek a küzdelmekbe, hogy az utolsó hat mérkőzésükön még csak gólt sem kaptak.
– Az idény eleje nehezen indult, az első öt meccsen nem jöttek az eredmények, de az azt követő időszakban meg voltam elégedve a játékosokkal. Szinte végig szervezetten játszottunk, a fiúk mindent megtettek a sikerért, buzgott bennük a bizonyítási vágy, ennek lett az eredménye hogy feljöttünk a pontvadászat ötödik helyére. Az előzmények ismeretében ez nem is olyan rossz pozíció, azonban tavasszal szeretnénk odaérni a dobogóra – vágott bele az ősz kiértékelésébe Fórián Zsolt, a DVSC-DEAC vezetőedzője, aki úgy érzi, igazságtalan lenne bárkit is kiemelnie, mert csapatszinten működtek jól, de talán az kijelenthető, hogy Ludánszki és Lucas nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt.
Azt, hogy az NB II. Keleti csoportjának mezőnyében nincsen lefutott mérkőzés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kis Loki megverte a listavezető, tavaly még NB I-es Szolnokot, viszont csak döntetlent ért el a sereghajtó Vecsés ellen. – Ez egy olyan bajnokság, ahol mindig topon kell lenni, hiszen nagyjából kiegyenlítettek az erőviszonyok, akár megverheted a „legjobbat”, ugyanakkor pontosztoszkodás is előfordulhat egy gyengébb ellenféllel. A szezonvégi helyezések körülbelül reálisak, bár ha kisarkíthatom magunkra, azt kell mondjam, nekünk mindenképp előrébb kell kerülnünk – vélekedett a tréner.
– Levezetésként több edzőmeccset is lekötöttünk, az utolsó december 8-án lesz az Eger ellen, ezt követően kezdődik a szünet. Egy hónap pihenő áll majd a játékosok rendelkezésére, hogy fizikálisan és mentálisan is felfrissüljenek, aztán január 9-e körül kezdjük el a felkészülést. Azt, hogy milyen kerettel vágunk neki az alapozásnak, még nem tudom megmondani, de változások várhatóak, az biztos – szögezte le a cívisvárosiak mestere.