Dobó Kata rendez

Akt.:
Klem Viktor
Klem Viktor - © Fotó: magánarchívum
Budapest – Egy újabb csibészes karakter bőrébe bújik Klem Viktor.

Február 14-én, vagy is Valentin-napon mozikba kerül a Kölcsönlakás című romantikus vígjáték, melyben a debreceni Klem Viktor alakítja Henriket, a film egyik férfi főszereplőjét. A színészek még a premier előtt megnézhették a kész filmet, és elmondásuk szerint annyira izgultak, hogy még aludni sem tudtak – számoltak be a Ripostnak. A forgatás 32 napot vett igénybe, ahol hamar összebarátkoztak a színészek, sőt meglepetéssel készültek (a film végén) a mozikba beülő nézőknek. A történet nagyokat füllentő hősei vágyak, szerelmek, átverések hálójából próbálnak kikecmeregni, amibe egyre jobban belegabalyodnak, de vajon sikerül megoldani a „problémákat”?

Gördülékeny munka

Klem Viktor az NLCafénak adott interjújában meglepő dolgokat árult el a Dobó Katával közös munkáról. – Voltak konfliktusaink, amiket vállaltunk és nagyon éretten kezeltünk, mert bizonyos helyzetekről teljesen mást gondolt Kata, mint én, de mindig kompromisszumra jutottunk. Egyébként nagyon gördülékenyen dolgoztunk együtt – mondta nyíltan Viktor.

A debreceni születésű színész nagyon jól ismeri a színdarabot, hiszen játszott benne, ő alakította a szerelmes jógaoktatót a Játékszínben. – Teljesen más a film és az előadás textúrája, más a történet dinamikája is. A színházi produkció végig a lakásban játszódik, a mozidarab viszont lehetőséget adott arra, hogy behozzunk külső helyszíneket is – mesélte a Puliwood riporterének a színész.

Bakiparádét kívánt volna

Hozzátette: – Bevallom, rengeteget marháskodtunk, volt is róla szó, hogy csinálnak egy bakiparádét, amelynek szerintem én lettem volna a főszereplője, annyi jelenetet nevettünk el. Jól éreztük magunkat a forgatáson, és ez általában látszani is szokott a végeredményen; remélem, itt is így lesz – bizakodott Viktor.

ND


Dobó Kata rendezőként debütál
Budapest - Február 14-től látható a mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A rengeteg helyzetkomikummal dolgozó vígjáték mindazokat ki fogja szolgálni, akik felhőtlen szórakozásra vágynak - hangsúlyozta Dobó Kata. ...