Döbbenet a földeken…

Döbbenet a földeken…
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – A gazdálkodók nem értik, hogy miért vesznek el tőlük most ennyi pénzt.

Sorra nyújtják be fellebbezéseiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) határozatai ellen az agrár-környezetgazdálkodási (akg) támogatásokban érintett termelők, mert a hivatal az ötéves program utolsó éves, mostani kifizetéseinél jelentős összegeket von le tőlük.

A sorok között

A gondot egy 2013-as „eldugott” minisztériumi rendeletmódosítás okozza, amely miatt az MVH a vetésszerkezeti előírások teljesítésének kiszámításánál nem veheti figyelembe a 2013 szeptembere előtt bejelentett vis maior eseményeket. Az agrarszektor.hu értesülései szerint számos gazdálkodó most döbbenten szembesül a sokszor jelentős, 3-60 százalékos levonásokkal, mivel a 2013-as jogszabályi változtatásokról nem is tudott, ezért arra számított, hogy vis maioros területeivel is eleget tett az akg-s követelményeknek. Pedig nem így van, sőt az MVH akkor is legalább 3 százalékot levon, ha a támogatásra ténylegesen bejelentett és a hivatalosan nyilvántartott terület akár egy ezreddel vagy századdal eltér egymástól.

Rosszul hitték

A tavaly kifutott ötéves agk-program támogatási időszaka 2009. szeptember 1-től 2014. augusztus 31-ig tartott. A célja az volt, hogy a termelők saját területeiken környezettudatos gazdálkodást és fenntartható mezőgazdasági gyakorlatot alakítsanak ki, cserében pedig plusztámogatásokat kaptak. Ehhez bizonyos vetésszerkezeti előírásokat is teljesíteniük kellett, amelyek a programba bevonható növényfajokat és azok arányát határozták meg. Az eredeti szabályozás úgy szólt, hogy az adott gazdálkodási évben járó támogatást azokra a területekre is ki lehet fizetni, amelyeken vis maior következett be, vagyis a termelők a vetésszerkezeti előírásokat elkerülhetetlen külső ok miatt nem tudták betartani. A 2013. április 30-i salátajogszabályban azonban az akg-rendeletet úgy korrigálták, hogy a programban részt vevő termelők kizárólag az ötödik gazdálkodási évben elfogadott vis maior esetén mentesülhetnek a vetésszerkezeti követelmények teljesítése alól.

HBN








hirdetés