DKSK: Pavicevic sem tér vissza

DKSK: Pavicevic sem tér vissza

A DKSK Miskolc NB I-es női kosárlabdacsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, Hatvani Olivér egy levelet írt és küldött a médiának, amelyben saját helyzetét igyekezett megvilágítani.

A 22 milliós (?)

Az egyik országos terjesztésű napilap, a Népszabadság tudni véli, hogy a karácsonyi szünetben a DKSK-val szerződést bontott Daliborka Vilipic 22 millió forintos éves fizetésért igazolt Miskolcra a nyáron.

– Erről nem nyilatkozhatok, de aki egy picit is ismeri a női profi kosárlabdázók jövedelmét, az tudja, hogy nemzetközi szinten jegyzett, jó statisztikai mutatókkal rendelkező centert havi 10 ezer euró alatt nem nagyon lehet szerződtetni – mondta Hatvani Olivér.


 Felvázolni

Levelemmel az ügyvezetőségem idejét, a hét hónapja tartó folyamatot próbáltam felvázolni, ez egy felsóhajtás volt, remélem, hogy nem pusztába kiáltott szó, de nem miattam, mert nem elsősorban rólam van szó, hanem egy csapatról, egy klubról, annak az életben tartásáról – mondta Hatvani Olivér, aki így folytatta: – Mielőtt a levelet elküldtem, úgy volt, hogy találkozunk Purgel Attilával, a DKSK Kft. többségi tulajdonosának képviselőjével, hiszen ő keresett meg és ajánlotta ezt az időpontot. De ez a beszélgetés végül mégsem jött össze, mert felhívott azzal, hogy nem tud eljönni, így csak telefonon egyeztettünk a kialakult helyzetről, de semmivel sem lettem okosabb. Vagyis a helyzet változatlan: toljuk magunk előtt a problémát, és bár több potentát ember is dolgozik velünk ennek megoldásán, még nem tudok előrelépésről beszámolni.  

Pavicevic

Olyannyira nem, hogy az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint hétre csökkent a keret felnőtt játékosainak a létszáma, ugyanis biztossá vált, hogy Biljana Pavicevic nem tér vissza a DKSK-hoz.

A szerbia és montenegrói állampolgárságú játékos a karácsonyi szünet után nem jött vissza, és csütörtökön este kaptam az ügynökétől az értesítést, hogy az itteni bizonytalan helyzetre való tekintettel ne is várjuk, mert máshol kívánja folytatni pályafutását – jelentette ki Hatvani Olivér.

 - Sajnos, ez benne volt a pakliban, mint ahogy az is benne van, hogy további játékosoknak fogy el a türelme. Én eddig is őszinte voltam a játékosokhoz, és ez a jövőben is így lesz, mert nem szeretnék rózsásabb képet festeni annál, mint ami van. A jövő héten elviekben fognak olyan pénzek befolyni, amiből a játékosoknak is tudunk fizetést adni. Azonban a szezon május végéig tart, és ha nem sikerül néhány héten belül egy komoly támogatót találni a jelenleg a második helyen álló csapat mellé, akkor nem tudom mi lesz. Csak azt tudom, hogy erkölcsi és sportemberi megfontolásokból ezt a szezont végig kell csinálnom ügyvezetőként.

 B.Cs.








hirdetés