DKSE: helyt akarnak állni

Debrecen – Komoly erőpróba előtt
áll a DKSE-Airport Debrecen alakulata: szombat este
20 órakor az EHF-kupában szerepelnek,
ellenfelük a szlovén Gorenje Velenje lesz.

Kovács Mihály csapata
olyan eredményt szeretne elérni, amivel
még esélyük lehet a
továbbjutásra a jövő heti,
debreceni visszavágón.

A „főpróba” nem sikerült
jól, hiszen
Gúnyáék
szerdán kikaptak a Balatonfüred
elleni idegenbeli bajnoki találkozón.


– Verhető csapat lett volna, de sok
hibával játszottunk, nem
használtuk ki jól a helyzeteinket,
kevés indítás volt, és a
lerohanásos kísérleteket kihagytuk
– értékelt Kovács
Mihály
vezetőedző.


– Az első félidő vége
határozta meg a mérkőzést,
amikor tíz perc alatt csupán egy
gólt szereztünk, az ellenfél pedig
kilencet.

A szakember hozzátette: ezek után
naivitás lenne korábbi
álmaikról beszélni, a feladat az,
hogy a hatodik helyet elérjék a
bajnokságban. Bár nincs
eredménykényszer, a
támogatók szempontjából
mégsem mindegy, hányadik helyen
végeznek a pontvadászatban.


– Nem jött jól a vereség
– fogalmazott a tréner –, nincs meg
az az önbizalom, amihez nyúlhatnánk.
A Velenje kicsit ismeretlen csapat, az biztos, hogy sok
szurkolójuk lesz.


A cél az, hogy próbáljunk meg
helytállni, maradjon esélyünk a
továbbjutásra, ne szenvedjünk
csúfos vereséget. 5-6 gólos
hátrányt még be lehet hozni
itthon. Agresszívebb védekezésre,
szervezettebb
támadójátékra, pontosabb
befejezésekre van szükség, s ki kell
használni a helyzeteinket.

A szlovén gárdáról
szólva elmondta: magasak, erősek, gyorsak
és kemények a játékosok,
náluk szerepel például a
horvát sztár, Ivan
Cupic
. A két fehérorosz
bíró – akikre a
világbajnokság magyar–koreai
meccséről emlékezhetünk –
pedig engedik a kemény játékot.


– Remélem, mindenki a legjobb
formáját hozza, a jövő
héten a szombati visszavágón
kívül nem lesz más meccsünk,
nincs mire spórolni – tette
hozzá Kovács
Mihály
.