„Disznólkodtak” a hajdúböszörményi Tájházak udvarán

„Disznólkodtak” a hajdúböszörményi Tájházak udvarán
A téli időszak egyik fő eseménye szokott lenni a jó kis hagyományos, amolyan falusi disznótor. Pont egy ilyen rendezvényt tartottak az elmúlt hétvégén Hajdúböszörményben a Tájházak udvarán, melynek neve nem más volt, mint a 8. Hajdúsági Disznótor.


Gondolom, senkinek sem kell elmondani, hogy mivel is kezdődik egy ilyen „szertartás”. Természetesen az erőgyűjtéssel…amit már a bejáratnál megkaptak a vendégek a belépőjegy mellé, finom házi pálinka formájában. Persze a kicsikre is gondoltak, és őket fincsi forró teával vendégelték meg. A hangulat már kora reggel a tetőfokára hágott, és elkezdődött a disznóvágás. Ezt a procedúrát kicsik és nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel figyelték, mert valljuk be azért vannak, akik nem ismerik a hagyományos disznótor rituáléját. A disznóvágást mindenki élvezte, kivéve az a szegény mangalica.

Ez a legtöbb embert megmozgató közösségi esemény, mint mindig most is fantasztikus hangulatban zajlott, ugyanis a talpalávalót a Pergő zenekar biztosította. A családok a hideg ellenére nagyon jól érezték magukat. De miért ne tették volna? Hiszen a gyerekek számára az istállóban kézműves foglalkozást tartottak, míg a szülők ismerősökkel, szomszédokkal beszélgettek, szórakoztak, illetve megtekinthették annak a 14 bátor csapatnak a munkáját, akik részt vettek a főzőversenyen. Természetesen nagyon finom ételek készültek, disznótoros, hurka, kolbász, hagymás vér, és még sok más finomság, alig tudta az ember mit is válasszon. Ezek mellett kóstolójegy ellenében mennyei ízű süteményeket lehetett nasizni, amit nem lehet ám megkapni a cukrászdában, mert ezek amolyan „nagyi féle” receptek alapján készültek. De ki ne tudná, hogy mi a különbség egy bolti és egy házi süti között. Aki ott volt, az mindenképpen.

Ami még fontos, hogy emberbarát árakkal lehetett találkozni, ami nem utolsó szempont egy hétvégi rendezvénynél, ahol a család aparaja-nagyja percről-percre mást kíván meg. Mindenhol lehetett kóstolgatni, iszogatni, mulatozni, táncolni, és mire van szüksége az embernek hétvégén, ha nem arra, hogy a jó friss levegőn, jó társaságban, jó hangulatban kiengedje a hétköznapok fáradt gőzét. Aki erről lemaradt jövőre időben lesse a naptárat.

Szöveg és fotó: Tiba Anita








hirdetés