Díszdoktori címet kapott Fazakas Sándor

Díszdoktori címet kapott Fazakas Sándor
© Fotó: Tiszántúli Református Egyházkerület
Debrecen – Október 26-án a kolozsvári Babeş-Bólyai Tudományegyetem díszdoktorává (Doctor Honoris Causa) fogadta Dr. Fazakas Sándort, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai- és Egyházszociológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát, a Doktori Iskola vezetőjét és a Doktori és Habilitációs Tanács elnökét, aki mindemellett a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet vezetője, és a Hosszúpályi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az ünnepélyes avatásra a Babeş-Bólyai Tudományegyetem Magna Aulájában került sor, amelyen a családon és gyülekezeti tagokon, az anyaintézmény delegációján valamint a BBTE Református Tanárképző Kar oktatóin túl többek között részt vett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet szinte teljes tanári kara, valamint a Római Katolikus Teológiai Kar több oktatója is.

A díszdoktori cím mindenekelőtt tudományos elismerést jelent annak, akit egy egyetem megtisztel ezzel a kitüntetéssel, ahogyan Fazakas Sándor oklevelén olvasható: „A protestáns teológiai és etikai gondolkodás fejlődésében és közvetítésében vállalt kiemelkedő szerepéért, különösen is az európai etnikumok és felekezetek megbékélését szolgáló szakirodalom gazdagításáért, valamint a református teológiai oktatás professzionális fejlesztésért vállalt szolgálatáért.” Az elismerés értékét és a gesztusnál mélyebb tartalmát növeli, hogy a Babeş-Bólyai Tudományegyetem, mint állami felsőoktatási intézmény Románia és Közép-Európa (s nem csak Erdély) egyik legrangosabb egyeteme, számos nemzetközi kapcsolattal, hallgatóval, oktatóval, amely ma már felvállalva magyar gyökereit is, négy (magyar, román, német és angol) oktatási nyelvével példaértékű európai normát ad, mind a tudományos képzés, mind a tolerancia és tudományos, kulturális együttgondolkodás terén. Fazakas Sándort az egyetem Református Tanárképző Kara terjesztette fel a díszdoktori címre, ahol maga is vendégtanár. A felterjesztés nem csupán a nemzetközi tudományos potenciál szempontjából, hanem ökumenikus szempontból is jelentőséggel bír, hiszen az egyetemen négy teológiai fakultás működik – a reformátuson túl, római katolikus, görög katolikus és ortodox; így a Reformáció emlékévében méltó, hogy egy olyan teológus kapja meg a kitüntető címet, akinek teológiai, tudományos munkássága jelentősen hozzájárult a protestáns teológia tudományos műveléséhez. Lukács Olga, a Kar dékánja laudációjában ismertette a kitüntetett szakmai életrajzát, melyben az anyaegyetemen (DRHE), a közegyházban és nemzetközi teológiai fórumokon, valamint hazai és nemzetközi szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságaiban betöltött tisztségein túl, jelentős helyet foglalnak el publikációi, a teológia számos területéről, jelentős interdiszciplináris kitekintéssel – és pozitív fogadtatással, amint arról a legutóbb megjelent könyve – Vétkeztünk… – Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében – is bizonyságot tesz.

dr2

Fotó: Tiszántúli Református Egyházkerület

Az oklevél ünnepélyes átadását követően Fazakas Sándor „Reformáció és modernitás” címmel tartott magyar nyelven előadást, melyben a hagyományosan – mindenekelőtt történelmileg és kulturálisan – interpretált reformációértelmezések helyett, kritikai módszerrel és interdiszciplináris összefüggésben kereste a reformáció társadalmi, teológiai, spirituális relevanciáját, s figyelmeztetett a reformáció sajátos protestáns küldetésére, a szabadság és kreatív hit-megélés lehetőségére: „Sajnálatos, hogy időről időre a protestantizmuson belül is felülkerekedett az Evangélium erejével és a személyes hittapasztalattal szemben az elvrendszerhez, a dogmákhoz vagy magához az intézményhez való hűség megkövetelése, a hit kreatív megélésére való bátorítás helyett pedig az ember kívánt kontrollt gyakorolni a másik ember hite felett.” Továbbá hangsúlyozta, hogy éppen a reformátori felismeréseknek köszönhetően a teológiának szerepe és létjogosultsága van az egyetemek világában, ahol a többi tudománnyal való interaktív kapcsolatban olyan valóségértelmezésről tesz bizonyságot, amelytől egyetlen társadalom sem tekinthet el.

Fazakas Sándor díszdoktori címe nem csupán egy tudós-teológus saját sikere, hanem öröm és kitüntetés az anyaintézmény (DRHE), a Magyarországi Református Egyház számára is, mert a tudományos potenciál s annak nemzetközi és ökumenikus elismerése minden kétségen felül bizonyítja a nívós szakmai munkát. Vivat academia, vivant professores!

– Kovács Krisztián / Tiszántúli Református Egyházkerület –








hirdetés