Helyi közélet

2014.07.23. 11:25

Lopják a vargányát Hajdú-Bihar megyében - Rendőrségi hírek

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 1 személyt fogtak el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 21 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 1 személyt fogtak el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 21 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

Egy körösszegapáti lakos 2014. július 22-én tett bejelentést a rendőrségen, hogy 11 óra körüli időben az udvarára bement egy fiú, aki el akarta lopni a biciklijét, azonban ő megzavarta a tolvajt, aki elmenekült. A rendőrök még aznap elfogták a fiatalkorú fiút, akit előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. Az egyenruhások a körösszakáli lakost meghallgatását követően tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt őrizetbe vették. A 17 éves fiú 72 órán belül bíróság elé áll.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást három férfival szemben. A három bagaméri lakost 2014. július 22-én 9 óra körüli időben Bagamér külterületén igazoltatták a rendőrök. Az egyenruhások átvizsgálták a három férfi csomagjait, amelyben több kilogramm gombát találtak, amelyről a szabálysértők azt nyilatkozták, hogy egy közeli erdős területről, engedély nélkül szedték. A 39, 36 éves férfiakat és 17 éves társukat a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A vargánya gombát a járőrök visszaadták a tulajdonosnak. A szabálysértők 72 órán belül bíróság elé állnak.

A járőrök még aznap 22 óra 20 perc körüli időben, Vámospércsen igazoltattak két férfit, akiknél a csomagátvizsgálás során szintén több kilogramm vargánya gombát találtak, melyet a 19 és 20 éves helyi lakosok egy vámospércsi lakostól tulajdonítottak el, majd később el akarták adni a sértettnek, aki felismerte a tulajdonát és értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások a szabálysértőket elfogták és előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre, ahol meghallgatásukat követően tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt, a gyorsított bíróság elé állítás érdekében őrizetbe vették őket.

Két férfi 2014. július 22-én 22 óra körüli időben bement az egyik debreceni áruházba, ahol a barkácsosztályról levettek egy fogót, majd azzal leszedték két tablet áruvédelmi eszközét. A 29 és 19 éves férfiak később egy ollót vettek magukhoz és azzal további két tablet biztonsági etikettét távolították el, majd az egyikőjük a nadrágzsebébe rejtette a termékeket és sietősen távozott az üzletből. A biztonsági őr észrevetette a férfit és megállította, majd visszatartotta a társát is, aki egy üveg itallal próbált meg távozni a boltból. A bejelentést követően a járőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a két tolvajt. A nyomozók B. Márkot és B. Lászlót gyanúsítottként hallgattak ki. A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a füzesgyarmati és a hajdúhadházi lakos ellen.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában