Kormányzati döntés alapján a vidéki jogi karokon – így a Debreceni Egyetemen is – a következő tanévben nem indul államilag támogatott jogászképzés, illetve igazgatásszervező alapképzés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy önköltséges formában nem indítják ezeket a szakokat a cívisváros egyetemén. A képzési költségekről azonban – mint dr. Szabadfalvi József, a jogi kar dékánjának tájékoztatójából kiderül – minden kar maga dönthet az önköltség összegének központilag meghatározott alsó és felső határán belül. “A debreceni jogi kar a tényleges képzési költségeket is figyelembe véve a lehető legalacsonyabb költségtérítést igyekezett megállapítani minden szakján” – írta a vezető lapunknak is eljuttatott közleményében (a részletekért lásd keretes írásunkat).
- A költségtérítéses képzés nagy előnye az államilag támogatottal szemben, hogy az abban résztvevő diákoknak nem kell kötelezettséget vállalniuk a képzési időtartam kétszeresének megfelelő (6-12 éves) magyarországi munkavégzésre – mutatott rá a kevésbé kedvező képzési forma egy előnyére a dékán, megjegyezve: ugyanakkor megfogalmazódott azon kormányzati szándék is, mely szerint az önköltséges képzésben diplomát szerzőknek visszafizethetik a képzési költséget, ha végzés után magyarországi állami szervnél helyezkednek el. A felsőoktatási intézmények számára kiemelten fontos az első helyen az adott intézménybe jelentkezők száma.
A felvételizők és az egyetemek számára is váratlan döntések hatását enyhítheti a diákhitel új konstrukciója. Ezt a diákok kifejezetten a tandíj megfizetésére igényelhetik majd. A Nyugat-Európában már régóta sikerrel alkalmazott diákhitel – az oktatási kormányzat szándékai szerint – kedvező kamatozású (2%) hitelkonstrukciót kínál, amely felfogható a diplomaszerzést követően sokszorosan megtérülő befektetésként. A napokban jelent meg a diákhitellel kapcsolatos új szabályozás (a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. /I. 20./ Korm. rendelet, valamint a diákhitelrendszerben bekövetkezett változásokról a 1005/2012. /I. 20./ Korm. határozat és a 1006/2012. /I. 20./ Korm. határozat), amelyből az érintettek tájékozódhatnak.
Dr. Szabadfalvi József mindezeken túl kiemelte, a kar a költségtérítés nehézségeinek további enyhítése érdekében tervbe vette, hogy szeptembertől olyan ösztöndíj-rendszert vezet be, amely a legjobb tanulmányi eredményt felmutató diákok számára jelentősen csökkenti a fizetési kötelezettséget. – A kar az anyagi lehetőségekhez mérten igyekszik a szociális rászorultság alapján is támogatást nyújtani – hangsúlyozta közleményében.
HBN
Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyes képzéseinek önköltsége félévenkén a következő lesz:
- igazgatásszervező szak, nappali tagozat: 155.000 forint, levelező tagozat: 135.000 forint (központi költségkeret: 120.000–200.000 Ft)
- jogász szak, nappali tagozat: 185.000 forint, levelező tagozat: 150.000 forint (központi költségkeret: 150.000–350.000 Ft)
- A közigazgatási menedzser mesterszak esetében a kar 85 fős államilag finanszírozott felvételi keretszámmal fog rendelkezni, önköltséges képzésben pedig a nappali tagozat: 227.500 forint, levelező tagozat: 225.000 forint lesz félévenként. (központi költségkeret: 225.000–325.000 Ft)
- Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az erről szóló különböző híradások ellenére Magyarországon nincs túlképzés a jogi és közigazgatási képzési területen. Az ilyen diplomával rendelkezők lakosságon belüli aránya megfelel a nyugat-európai átlagnak. Az ezen a területen diplomát szerző szakemberek biztosítják a folyamatos utánpótlást a hagyományos jogászi hivatások (bíró, ügyész, ügyvéd, jogtanácsos, közjegyző stb.) és a közigazgatás számára, illetve az újabb, ilyen diplomával eredményesen betölthető álláshelyek (uniós tisztviselő, pályázatíró, közbeszerzési szakember) számára is. Karunk diplomás utánkövetési statisztikái szerint a nálunk diplomát szerző jogászok, és a rendkívül keresett igazgatásszervezők és közigazgatási menedzserek a munkaerőpiac sikeres résztvevőinek számítanak – hangsúlyozta tájékoztatójában dr. Szabadfalvi József.
További információk a jogi kar honlapján: http://jog.unideb.hu, illetve az 52/ 512-701-es telefonszámon.