2012.01.31 17:57; Frissítve: 2012.01.31 17:59


Diósgyőri VTK: vereség edzőmeccsen, Pesten

Diósgyőri VTK: vereség edzőmeccsen, Pesten Diósgyőri VTK: vereség edzőmeccsen, Pesten
Budapest, Miskolc – Már többször írtunk arról, hogy a spanyol légiós kontingens legfiatalabb tagjának, Enrique Carrenónak az őszi produkciója nem nyerte el a DVTK vezetésének tettszését, csakhogy az ibériai csatár tavaly júliusban 2013 nyaráig szerződött az Andrássy útra.

Carrenót előbb január közepén szabadlistára tették az Andrássy úton, majd kedden a klub honlapja arról számolt be, hogy a felek közös megegyezéssel felbontották a kontraktust. A támadó összesen 19 meccsel a háta mögött hagyta el Miskolcot.

A francia-marokkói kettős állampolgár, Youssef Sekour ugyanakkor DVTK szerelést fog viselni (ha minden rendben megy) egészen három esztendőn át, miután a Diósgyőr – adta hírül a piros-fehérek internetes oldala – kedden leigazolta. A 23 esztendős középpályásnak nem kellett sok idő ahhoz, hogy meggyőzze a szakmai stábot, hiszen néhány edzés után, illetve a Rimaszombat elleni felkészülési összecsapást követően Benczés Miklós edző már szorgalmazta szerződtetését – amit múlt pénteken lapunkkal is megosztott.

A csapat kedden Budapesten játszott előkészületi találkozót, s szenvedett egygólos vereséget az NB II-es MTK-tól.


Jegyzőkönyv

MTK Budapest – Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)

DVTK, 1. félidő: Farkas – Vadász, Gal, Rakovic, Frizoni – Sekour, Abdouraman – Gallardo, Tisza, Luque – Seydi.

DVTK, 2. félidő: Rados – Vági, Vadász, Gal, Gohér – Sekour, Dobos (Menougong) – Gallardo, Tisza, Luque – Seydi.
Edző: Benczés Miklós.

G.: Luque (67.).


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés