Diktafon

Akt.:
Diktafon
© Fotó: pressgazette.co.uk
Hatalmas igazságra jöttem rá a napokban, saját tapasztalatból. Történetesen arra, hogy bizony nem könnyű egy mai újságíró élete, amennyiben interjút akar készíteni. Kenyeres Ilona írása.

Régen ugyanis adott volt egy sima diktafon, amibe beraktunk egy kazettát, megnyomtunk rajta egy gombot, aztán már vette is a szöveget. Később visszatekertük a szalagot az elejére, meghallgattuk, leírtuk és kész. Ezzel szemben manapság a következőképpen néz ki egy – legalábbis az általam vásárolt – diktafon: kis alakú, amolyan régi, – nem okos – mobiltelefonhoz hasonló, amelynek működtetéséhez 23 oldalas használati útmutatót mellékeltek. Ez a tény már magában véve is gyanakvásra adhatott volna okot, de akkor még nyugodt voltam. Fellapoztam a kis füzetet, amely szerint először is az órát kell rajta beállítani – ez a művelet, amely 8 pontban történik, már meghaladta a műszaki képességeimet.

Elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, nem érdekel, hogy hány órakor teszem fel az első és az utolsó kérdést, s megtagadtam a művelet elvégzését, holott az útmutató szerint eközben egy gomb nyomkodásával módosíthatnám az év, hónap és nap sorrendjét. Tehát adott az A, B, C és az S mappa, s bármelyik módosításához leállított állapotban meg kell nyomni a FOLDER gombot. Egyébként „minden dátum almappában 10 fájl tárolható, amely hasznos programkezelő funkció, ha például rögzítjük egy meghatározott nap ütemtervét.” (Itt már komolyan kezdtem kétségbe esni). Na mármost, az útmutató szerint miután a Folder gombbal kiválasztottuk a kívánt mappát, az S mappa kijelölése esetén a kijelzőn megjelenik az aktuális dátum almappa.

No ez volt az a pont, amikor berohantam a szerkesztőségbe, és nem egészen a tőlem megszokott stílusban nyilatkoztam tanult kollégáim előtt a diktafon kitalálójának édesanyjáról. Feldúlt lelkiállapotom láttán egyikőjük, aki hasonló diktafonnal dolgozik, megszánt, s megmutatta a kütyün, hogy miután megtelik az az egy folder, amit ő is használni szokott a négy közül, hogyan kell kitörölni a már felvett hanganyagot, hogy az újabbak ráférjenek ennek a csodamasinának arra az egy mappájára. (A REC és a STOP gomb funkciójára időközben magamtól is rájöttem.) Azt viszont, hogy hogyan kell belépni a többi három mappába, ő sem tudta. Ez azért nagy megnyugvást jelentett számomra… Most már csak egyet nem értek: vajon melyik célcsoport számára készülhetett ez a diktafon? Mert hogy nem újságíróknak, az biztos!

– Kenyeres Ilona –



Sporthírek






hirdetés