Díjnyertes színdarabot adnak elő a Lovardában

Debrecen – A súlyos kérdésekkel szembesítő, a közönség lelkét is megérintő drámát november 13-án láthatja a közönség.

1978-ban, Ingrid Bergman és Liv Ullmann főszereplésével vetítették először a svéd filmdrámát, mely a legjobb idegen nyelvű filmért járó Golden Globe-ot kapta. Az Őszi Szonáta népszerűsége azóta sem csökkent, számtalan színpadi változata készült. A forgatókönyvet Vörös Róbert dramaturg dolgozta most át, és vitte színre Udvaros Dorottya és Radnay Csilla főszereplésével.

Ki nem beszélt sérelmek

A történet egy eldugott kis svéd szigeten játszódik: Eva és lelkész férje a karácsonyi időszakra meghívják magukhoz a nő rég nem látott, híres zongoraművész édesanyját, Charlotte-ot. A találkozás felhőtlen öröme nem sokáig tart, Charlotte-nak ugyanis szembesülnie kell azzal, hogy Eva kivette értelmi és testi fogyatékos húgát, Helenát abból az intézetből, ahová az anyjuk dugta be. De ahogy az lenni szokott, az első konfliktus felszínre hozza a többi, rég elfojtott, ki nem beszélt sérelmet is.

Semmi sem fekete és fehér

Eva számára a zongoraművésznő nem más, mint egy önző, szörnyeteg anya, aki nem vett részt unokája születésénél és a temetésén sem. A néző először sajnálja ezt az anyai gondoskodás és kellő szeretet nélkül felnőtt fiatalasszonyt, és úgy véli, jogosan haragszik anyjára, de természetesen semmi sem fekete-fehér, Charlotte-nak is megvannak az érvei.

A Vörös Róbert által rendezett Őszi szonáta nem tartozik a habos, könnyed kis színdarabok közé. Kőkemény dráma, amely bizony a közönség lelkét is megérintheti, mert a legősibb viszonnyal, az anya-gyermek kapcsolattal járó szülői felelősség- és kötelességtudattal szembesíti a nézőket.

HBN








hirdetés