Díjkitűzés visszavonása

Debrecen – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a 2014. április 1-jén Debrecenben történt rablás gyanúsítottját.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás elrendelésére azt követően került sor, hogy 2014. április 1-jén 21 óra 19 perckor egy férfi bement Debrecenben, a Derék utcán található Nemzeti Dohányboltba, ahol – fegyverrel vagy annak utánzatával – az ott tartózkodó eladót megfenyegette, illetve pénz átadására szólította fel, melynek az alkalmazott nem tett eleget. Ezt követően az elkövető a pulton átnyúlva a nyitva lévő pénztárgép fiókjából készpénzt tulajdonított el, majd elhagyta a helyszínt.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200 000 (kettőszázezer) forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt a rendőrség elfogta, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a kitűzött nyomravezetői díjat ezúton visszavonja.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Előzetesben a Derék utcai trafik kirablója
Debrecen – A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható egy debreceni dohányboltban elkövetett rablással. A Debreceni Járásbíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.