Díjesőben „áztak” a táncos ifjak

Díjesőben „áztak” a táncos ifjak
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Országos szólista- és csoportos sikerekkel büszkélkedhetnek a hajdúsok.

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes négy produkciója is bejutott az elődöntőkről az Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjébe, melyet január 22–23-án rendeztek meg Egerben.

A versenyen kötelező és szabadon választott táncokat kellett bemutatni kétperces improvizáció keretében – olvashatjuk az együttes beszámolójában. A korosztály legmagasabb szólistaelismerése a „Gyöngygalléros Táncos” illetve az „Ezüstpitykés Táncos” cím. Mindezek alapján a már válogatott 90 versenyző és 65 produkció közül a következő eredmények születtek:

Lovas Eszter – „Gyöngygalléros Táncos” cím, kísérő partnere: Forgács Zoltán; Ferencz Gergő – „Ezüstpitykés Táncos” cím; Forgács Zoltán – Különdíj a hortobágyi pásztortáncok előadásáért (Felkészítő tanárok: Csendom Erika, Majer Tamás, Lovas Bálint és Tiszai Zsuzsa )

A díjazottak részt vehetnek az Országos Ifjúsági Néptáncantológián, ahová a szólisták mellett meghívást kapott a Debreceni Hajdú Táncegyüttes ifjúsági csoportja is. A legrangosabb szakmai válogatáson parchovanyi szlovák táncokkal képviselik az együttest. Az Országos Gyermek Néptáncantológiára pedig Tóthné Pásztor Ágnes és Majer Tamás Babaszoba című koreográfiája kapott meghívást. – Így minden korosztályban az országos élvonalban szerepel a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, mellyel kevés együttes büszkélkedhet az országban – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

HBN

Megyénkből
További szólista sikerek Hajdú-Biharból

• Szél Gábor (Szivárvány Táncegyüttes, Derecske) – „Ezüstpitykés Táncos” cím
Felkészítők: Békési András, Lovas Bálint, Szűcs János
• Kéki Sándor (Aranyszalma Ifjúsági Néptáncegyüttes, Hajdúnánás) – „Ezüstpitykés Táncos” cím
Felkészítő: Márton Attila



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés