Díjazott záróvizsgázók

Akt.:
Tóth Tibor és Uzonyi Ágnes kapott elismerést
Tóth Tibor és Uzonyi Ágnes kapott elismerést - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Két hallgató is elismerést kapott Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar kedden kezdődött záróvizsgáján.

Több mint háromszáz végzős diák tesz záróvizsgát kedden és szerdán a GVK Böszörményi úti campusán. A hallgatók 21 bizottság előtt védik meg szakdolgozatukat alap és mesterszakon. Néhányan még a bolognai rendszer bevezetése előtt indult öt éves egyetemi képzés keretében kezdték meg tanulmányaikat.

-Ez a Kar 14 éves történetének utolsó záróvizsgája ebben a formában. Augusztus elsejétől ugyanis a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar és a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar új keretek között, új struktúrával működik tovább – hangsúlyozta Pető Károly. A dékán hozzátette: az egyesülést követően létrejövő Gazdaságtudományi Kar struktúráját és működési rendjét már kialakították, tehát nincs akadálya annak, hogy szeptemberben 4500 hallgató és több, mint 130 oktató, kutató, és tudományos munkatárs kezdje meg a munkát a Böszörményi úti campuson.

Azok a hallgatók, akik bejutottak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, mentesülnek a szakdolgozatuk védése alól, csak a kihúzott tétel alapján adnak számot tudásukról a vizsgabizottság előtt. Közülük ketten olyan eredményesen szerepeltek az áprilisi TDK-n, hogy különdíjat kaptak dolgozatukért, melyet a Logisztika és Informatika Tagozat Bíráló Bizottsága ítélt oda.

A pénzjutalmat ma adta át Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a díjazottaknak. Tóth Tibor a „Nagykereskedelmi elosztóraktárak létesítésekor felmerülő telephely-választási, szállítási és készletezési problémák elemzése és értékelése”, Uzonyi Ágnes pedig „A lean menedzsment bevezetésének lehetősége a Dispomedicor Zrt.-nél” című dolgozatáért kapta az elismerést.

unideb.hu