Díja van az egyetemi jelentkezésnek

Díja van az egyetemi jelentkezésnek
Már nincs sok idő a felsőoktatási felvételiig: ha valaki egyetemre akar menni, lassan döntenie kell.

Azzal is számolni kell, hogy a jelentkezésnek díja van. Már csak bő két hét van hátra az idei felsőoktatási felvételi határidejéig, hiszen február 15-e a lapok feladása, illetve az elektronikus jelentkezés utolsó dátuma.

szakemberek szerint egyre inkább jellemző, hogy a hátrányosabb helyzetű térségekből kevesebben jelentkeznek. Nem utolsó sorban a különböző egyetemi költségek – albérlet, utazás, megélhetés – miatt – írja a bama.hu.

Azt sem árt tudni, hogy annak is díja van, ha valaki beadja a jelentkezését. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ tájékoztatójából kiderül, hogy az eljárási alapdíj 9000 forint. Ez ugyanakkor három helyre történő jelentkezést is magában foglal. Sokan nem tudják, még a felvételizők közül sem, hogy ha ugyanannak a jelentkezési helynek az államilag támogatott és költségtérítéses formáját is megjelöli a felvételiző – azaz megegyezik az intézmény, kar, szak, képzési szint, munkarend, kizárólag a finanszírozási forma tér el –, akkor a fizetés szempontjából ezek egy képzésnek számítanak. Ha valaki háromnál több helyet akar megjelölni, azt is megteheti, de ezért további fizetnivaló van, jelentkezésenként 2000–2000 forint. Tavaly a csúcsot az a diák tartotta, aki 43 helyre jelentkezett – ez 89 ezer forintjába került…

 

Azt is kevesen tudják, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákok – dokumentumok csatolásával – 50 százalékos kedvezményt vagy teljes mentességet kaphatnak az eljárási alapdíjból. Ehhez érdemes megnézni a felsőoktatási információs iroda honlapját (www.felvi.hu), ahol eljárási díjkalkulátor is segít az eligazodásban.

Forrás: bama.hu