Dícsérik francia kormánytagok Carla Brunit, aki "véget vetett a pletykáknak"

Dícsérik francia kormánytagok Carla Brunit, aki "véget vetett a pletykáknak"
Megdicsérte csütörtökön a francia kormány több tagja az államfő feleségét, aki “véget vetett a házasságáról szóló pletykáknak”.

Carla Bruni azt mondta szerdán az egyik francia rádiónak, hogy “lényegtelenek a híresztelések, amiket semmire se tart”.

A francia first lady az Europe-1 rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott: “annyira jelentéktelenek a pletykák, hogy küzdeni sem érdemes ellenük”. Nicolas Sarkozy elnök március közepén még ingerülten reagált a magánéletével kapcsolatos legújabb hírekre, amelyek az európai médiában, illetve az interneten jelentek meg. A francia államfő akkor azt mondta Londonban, hogy “nem vesztegeti az idejét zagyvaságokra”. Megjegyzése arra vonatkozott, hogy a pletykák szerint mind neki, mind a feleségének, Carla Bruninak házasságukon kívüli kalandjai voltak.

“Jelentéktelenek ezek a kellemetlenkedő híresztelések. Nem hiszem, hogy valamiféle összeesküvés áldozatai lennénk. Pletykák mindig voltak, sajnálatosan ez az emberi természet része. Eldöntöttük a férjemmel, hogy nem tulajdonítunk jelentőséget a híreszteléseknek, amelyek miatt nem aggódunk. Senki ne higgye, hogy majd visszavágunk” – mondta Bruni a francia rádiónak.

A francia elnök több tanácsadója meg nem nevezett erőkre célzott korábban a pletykákkal kapcsolatban. “Az ügy ezzel le van zárva” – mondta csütörtökön Luc Chatel kormányszóvivő, Bruni szerdai interjújára utalva. A családügyi miniszter pedig kijelentette, hogy Carla Bruni úgy viselkedett, ahogy az “egy közjogi méltósághoz illik”. “Lenyűgöző volt, ki lehet jelenteni, hogy a kötelességtudat hatotta át szavait. Szerintem ez motiválta, hogy megszólaljon, mert az államfői pozíció megérdemli a tiszteletet” – közölte Nadine Morano az LCI tévének adott interjújában.

– Független Hírügynökség –



Sporthírek