Diákok vendégeskedtek a nánási kapitányságon

Diákok vendégeskedtek a nánási kapitányságon
© Fotó: police.hu
Hajdúnánás – Általános iskolások látogatták meg a hajdúnánási rendőröket, akik baleset-megelőzési előadást tartottak és láthatóságot segítő ajándékkal is kedveskedtek.

A hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola tanulói október 26-án munkavégzésük közben meglátogatták a Hajdúnánási Rendőrkapitányság munkatársait. A diákok érdeklődve léptek be az épületbe és kíváncsian járták körbe a rendőrkapitányságot. Látogatásuk során a tanulók megismerkedtek a rendőri munkával, azon belül is az ügyeleti szolgálattal, a bűnügyi nyomozók tevékenységével, valamint a bűnügyi technikusok felszerelésével. Csuka László rendőr főtörzsőrmester bemutatót tartott a tanulóknak a helyszínen talált nyomok rögzítéséről, majd szóba került a vagyonvédelem.

A diákok a játékos példákon keresztül megismerkedtek a legfontosabb közlekedési szabályokkal, a kerékpár kötelező tartozékaival, a kerékpáros közlekedés szabályokkal. A rendőrök felhívták a figyelmet arra, hogy a megfelelő védőfelszerelés használata kiemelt jelentőséggel bír a sérülések megelőzésében és/vagy súlyosságának tompításában. Bemutatták az Országos Baleset-megelőzési Bizottság „Látni és Látszani” programját is, amelynek keretében segítséget kaphatnak az őszi, téli közlekedésre történő felkészüléshez. A biztonságos közlekedés érdekében a tanulók láthatósági karkötőt kaptak ajándékba.

na2

Fotó: police.hu

A gyerekek az udvaron megtekinthették és beülhettek egy felszerelt rendőrautóba, közben pedig felpróbálhatták a lövedékálló mellényt, valamint megnézhették a járőr felszereléseit. A rendőrök mindennapjaikról meséltek a gyerekeknek, akik így megismerhették a rendőri hivatás szépségeit, és választ kaphattak kérdéseikre.

A kisiskolások nagyon örültek annak, hogy meglátogathatták a helyi rendőröket, ahol több élménnyel is gazdagodtak. A látogatás végeztével a diákok vidáman hagyták el a rendőrség épületét, ígérve, hogy jövőre megint eljönnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés