A felajánlott összeget a 2012 októberében megtartott “The Oscar’s Talent Show” jegybevételéből gyűjtötték a hallgatók, ahol a cívisváros külföldi diákjai mutathatták meg tehetségüket. Az adományt Ravi Jobanputra, a UD MHSC Student’s Union University of Debrecen, Asian Society elnöke adta át dr. Oláh Évának, a Központ szakmai igazgatójának, a Központot támogató “Daganatos és Fogyatékos Gyermekek Genetikai Ellátásáért” Alapítvány kuratóriumi elnökének.
Az elnök elmondta, a felajánlott összeget a korszerű módszerek bevezetésének elősegítésére és nemzetközi kollaboráció kiépítésére fordítják. Oláh Éva mellett köszönetet mondott dr. Csernoch László, a DE OEC ÁOK dékánja. Az ünnepélyes átadásra a DE OEC Gyermekgyógyászati Intézetében került sor hétfőn délelőtt.
Fotó: Matey István