Diákok kérdeznek időseket a XX. századról

Diákok által készített interjúkon keresztül próbálják megújítani az 1945 utáni történelem oktatását.

A programban az ország minden tájáról résztvevő középiskola tanulói vehetnek fel legalább ötszáz történelmi interjút az elmúlt évtizedek szemtanúival. A tanulók a pedagógusoktól tanulják meg, hogyan kell elkészíteni ezeket a beszélgetéseket, miután a tanárok részt vettek egy 60 órás képzésen. Ez az oktatás április 15-én indult el. Több száz tanár vesz részt benne, de ez a létszám még bővül- mondta a Független Hírügynökségnek Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

A középiskolai történelemoktatásban csak kis súllyal szerepel az 1945 utáni időszak, pedig ennek a korszaknak még vannak élő szemtanúi. Ez adta az ötletet ahhoz az Európai Unióban egyedülálló, 549 millió forintos költségvetésű programhoz, amelynek célja egy központi adatbázis létrehozása. Ez több száz, diákok által készített interjúból áll majd.

A tanulók a pedagógusok segítségével dolgoznak majd. A tanárok ez előtt egy 60 órás képzésen vesznek rész, elsajátítják hogyan kell történelmi interjúkat készíteni, hogyan kell videó- és hangfelvételeket készíteni, vágni. Az iskoláknak kell pályázniuk erre, és a szükséges videószettekhez, technikai eszközökhöz is lehet pénzt nyerni. Több száz pedagógus képzése kezdődött el április 15-én, és ez szám még bővül.

Az Emlékpontok – “Mondd el, hogy tudjuk!” elnevezésű programot még 2008. márciusában indította el az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Uniós forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködésével próbálják alaposabban megismerni, feldolgozni a XX. századi történelmet. A program eredményeként olyan virtuális emlékpontok, adatbázisok jönnének létre, amelyek a történelem-, valamint a társadalom- és politikatörténet oktatásának eredményes eszközei lehetnek.

– Független Hírügynökség –