DHK: OB II. és Szlovákia van kilátásban

DHK: OB II. és Szlovákia van kilátásban
A nyár közepén is van miről beszélni a Debreceni Hokiklubnál – jelenleg a szlovák szövetséggel tárgyalnak.  

Áprilisban még nagy terveket szövögettek a Debreceni Hokiklubnál. Az előző idény végén mind a klub, mind pedig a magyar szövetség részéről biztató jeleket lehetett tapasztalni a DHK esetleges OB I-es indulásával kapcsolatban. Profi edző, minőségi igazolások, jobb körülmények, biztos háttér. Ezeket lehetett hallani és a szurkolóban felcsillanhatott a remény, hogy talán most sikerül?!

 

Maradt az OB II.

Aztán jött a hidegzuhany, ugyanis a szövetség kiírása szerint, csak az a csapat vehet részt az OB I-ben, aki a MOL Ligában is szerepet vállal. Mivel a DHK alkalmazásában több olyan játékos is áll, aki még javában az iskolapadot nyomja, így nem tudták bevállalni azt a pluszterhelést, amit a romániai és szlovákiai utak jelentenének. Helyette a junior és OB II-es bajnokságokat választotta a klub, mivel idén kettéválasztották ezeket. Előbbiben hat csapat, míg utóbbiban négy gárda vesz részt a 2012/13-as szezonban.

Hogy a debreceniek ne maradjanak „nemzetközi” meccs nélkül, a DHK elküldte nevezését a szlovák szövetség részére, a Junior 1. Liga (szlovák másodosztály) részvételi szándékáért. – A magyar szövetség közbenjárását követően küldtük el a nevezést a SZLH-nak, azaz a szlovák szövetségnek. Rajtunk kívül a MAC és az UTE-Vasas nevezne a szlovák másodosztályba, ám az illetékesek a korábbi megállapodástól eltérő ajánlatot küldtek vissza a számunkra. Ők azt szeretnék, hogy minden meccset Szlovákiában játszunk, mivel Debrecen messze van. Természetesen ez vállalhatatlan a számunkra. Itthon, az U14, az U16, az U18, a junior és a felnőtt OB II-es bajnokságokban is szerepel a DHK, így jól jönne a szlovák másodosztály. Jelenleg is folynak a levelezések a szlovák szövetséggel, hogy közös nevezőre jussunk, amire legkésőbb a jövő héten megkaphatjuk a választ. Továbbá ajánlatot tettünk két orosz edző részére, akik hajlandóságot mutatnak a debreceni munka iránt, az ő ügyükre augusztus elején kerülhet pont – árulta el érdeklődésünkre Korcsinszky György, a DHK elnöke.

Címkék: