DHK: alakul a keret, komoly igazolások

DHK: alakul a keret, komoly igazolások
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Jon Booras és Duschek Dávid is a Debreceni Hoki Klubnál folytatja pályafutását.

Évről évre egyre ütőképesebb keretet hoz össze a MOL Ligában szereplő DHK. A 2016/17-es bajnokságban a negyedik helyen záró debreceni alakulat már elkezdte kialakítani a következő pontvadászatra az összetételét, és nem is akármilyen játékosokat sikerült megszereznie.

A cívisvárosiaknál folytatja az elmúlt két idényben a MOL Liga rájátszásának legértékesebb hokisának megválasztott amerikai csatár, a 34 éves Jon Booras. Mellette pedig a Dunaújvárosból érkező válogatott kapus, Duschek Dávid is DHK-s szerelést ölt magára az előttünk álló szezonban. Illetve a hírek szerint Debrecenbe tart Orbán Attila is, a válogatott bekk a Fehérvár AV19-től távozik.

Kellett is pótlás, hiszen a hálóőr Pleszkán József és a hátvéd Hetényi Péter is távozott a hajdúságiaktól.

– A jövőre nézve az a célkitűzésem, hogy fontos sorozatokban döntőt szeretnék játszani. Ahogy a Debrecen is. Egyeztek a céljaink, ütős csapat formálódik Debrecenben, ami képes lehet erre. Nagyrészt ez volt a csapatváltásom oka – nyilatkozta a jegkorongblog.hu-nak Duschek.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter
További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés