Derékba vágták a tujákat

Akt.:
Derékba vágták a tujákat
Derékba vágták a tujákat - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – Zavarja, vagy sem az autóból való kilátást egy díszfasor?

Igazi kertes házas övezet a kerekestelepi Lázár utca. Az aszfalt út és a házak kerítése közötti kis előkertekben többnyire gondosan elültetett dísznövények, virágok, gyümölcsfák nőnek. Korántsem ilyen takaros, rendezett az ottani 26. és 28. szám alatt élők kapcsolata. A régóta feszült viszony januárban éleződött ki.

A 28. szám lakója, Arany Lászlóné elmondása szerint, szomszédaik akkor azt jelezték az önkormányzatnak, hogy veszélyes az ő házuk utcai kerítése előtt húzódó, nagyjából egy méter hatvan centi magas tujasor. Amikor autóval kiállnak az udvarukról a növények miatt nem látják be rendesen az utcát. Ezért azt kérték, hogy a növényeket vágják le.

Amikor a polgármesteri hivatal illetékese elment a helyszínre – Aranyné szerint – megállapította, hogy legfeljebb a 26. felé eső legszélső tuja problémás, a többi nem, szépen karbantartottak.

Hidegzuhany

Nem sokkal ezután megjelent a Dehusz öt narancssárga mellényes közmunkása a helyszínen, akik egy olyan önkormányzati határozattal érkeztek, mely szerint a hivatal megrendelte tőlük a közterületen található öt darab tuja ötven centisre nyírását. Hiába minden tiltakozás, felbőgött a motoros fűrész és az egész sor tuját derékban elvágták.

(A teljes történet a Naplóban lesz olvasható.)

HBN-OCs


Frissítés:

Veszélyes volt a tujasor!?
Debrecen – Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, a Lázár utca 28. szám előtt, egy közterületen található előkertben derékban levágtak egy tujafasort. Az ott lakók sajnálják az általuk ültetett, gondozott növényeket.