Várták, mint a Messiást

Szabó Lukács, Hajdúbagos polgármestere
Szabó Lukács, Hajdúbagos polgármestere - © Fotó: Kovács Péter
Hajdú-Bihar – „Aki összeállította a programot, az nagyon érti a vidék problémáját!”

Ezt Kövér Mihály Csaba, Nyírmártonfalva polgármestere jelentette ki a nemrégiben meghirdetett Magyar falu programról. Véleményével nincs egyedül, megyénk megkérdezett polgármesterei egytől egyig elismerően szóltak a kormány által indított és erre az évre 150 milliárd forintot tartalmazó, a falu, pontosabban az 5 ezer lakosnál alacsonyabb népességszámú települések népességmegtartó erejét növelő programról.

Barabás Ferenc, Biharkeresztes polgármestere szerint ha azt akarjuk, hogy ne költözzenek el az emberek, itt vállaljanak munkát, segíteni, fejleszteni kell a kistelepüléseket. Szabó Lukács, Hajdúbagos első embere a Magyar falu programot településére nézve nagyobb jelentőségűnek nevezte, mint az önkormányzati adósságok 2012-es elengedését.

– Minden forintnak haszna van, minden összegre szüksége van a kistelepüléseknek – ezt már Szabó József, Monostorpályi első embere jelentette ki. Újszentmargitai kollégája, Csetneki Csaba úgy fogalmazott: mint a Messiást, úgy várták az első pályázatok kiírását. Furák Károly, Újiráz vezetője pedig sorolta, hogy mi mindenre lesz szüksége falujának.

– A falusi csokban benne leszünk, hiszen településünk csökkenő lakosságszámú, 8 éve nincs helyben lakó orvosunk, tehát a rendelő melletti szolgálati lakást is felújítanánk – kezdte Furák Károly. – A helyi identitást erősítő programba az iskolaépületet vinnénk be, ebben még egyeztetek a katolikus plébánossal. Bár a nekünk elnyerhető 15 millió forint kevésnek tűnik egy épület felújítására. A járdaépítésre anyagtámogatást igénylünk. Mivel közmunkásokkal nem lehet megépíttetni a járdát, nem tudom, ki készíti majd el, hiszen Újirázon sok az idős lakos. A temetőt is rendbe tennénk, társulásban falubuszt vásárolnánk, a közmunkások csökkenő száma miatt a közterületek karbantartására gépeket vennénk. Ne feledkezzünk meg az óvoda épületének felújításáról, amit egy másik pályázattal összekapcsolva egy minibölcsőde létrehozásával egészítenénk ki – vette számba Újiráz polgármestere, s némi kritikát is megfogalmaz a Magyar falu programmal kapcsolatban:

Több mint 2 ezer 800 falu pályázhat, ez alsóhangon 15 ezer pályázatot jelent a 150 milliárd forintra. Bízom a program folytatásában.”

Munkahelyteremtésre is

– Kicsit elnagyolt az információ; az, hogy mire lehet pályázni, csak nagyvonalakban tudjuk. A „helyi közösségi terek” mit jelent, nem lehet tudni pontosan. A belterületi utaknak javítás, karbantartás, azt gondolom, ebbe talán belefér egy útépítés is. Vagy itt van a hivatal felújítása, amibe persze „bepályázunk”, de újat kellene építeni, mert a jelenlegi a célra alkalmatlan. A Magyar falu program pedig nem szól bővítésre – fogalmazta meg észrevételeit Szabó József, Monostorpályi polgármestere, majd sorolja, hogy ők a hivatal korszerűsítésére, a művelődési ház felújítására, az orvosi rendelő eszközbeszerzésére, belterületi út építésére és a temető, a ravatalozó újítására pályáznak. – A munkahelyteremtő beruházásoknak, például ipari parkok létesítésének támogatása teljesen jogos lett volna.

Debrecenben létesülnek az új ipari parkok, de azok nagyok, nem biztos, hogy oda minden vállalkozásnak megfizethető a hely. Mi pedig itt vagyunk Debrecenhez közel, olcsóbban juthatnának területhez a cégek”

– tette hozzá Szabó József.

Bár Biharkeresztes város, a lakosságszámát tekintve – 4 ezer 300 fő – pályázhat a falufejlesztő programban. Barabás Ferenc polgármester elmondta, hogy a már korábban elkészült integrált településfejlesztési stratégiai programot alapul véve pályáznak. Véleményt egyelőre nem akar mondani; mint fogalmaz, várjuk meg az első döntéseket. Azt azonban hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükség van a falu program támogatására. – Csupán a falusi csokra nem pályázhatunk, hiszen Biharkeresztes lakossága növekszik. A képviselő-testület tagjaival áttekintettük ezt a pályázati lehetőséget is. A kevesebb közmunkás miatt a kézi munkaerőt gépekkel kell kiváltani. A temetőnket fel kell újítani. A közösségi terek témában az egykori ifjúsági parknak adjuk vissza a funkcióját. Az óvodában mini sportpályát, továbbá a sportpálya körül futópályát, mellette kondiparkot, erdei sportpályát építünk.

Sokan az összegre

Karitatív célra fogunk pályázni, amely remélem, túlmegy a falu, sőt a megyénk határán is”

– ismertette Szabó Lukács, Hajdúbagos polgármestere. – Öregszik a társadalom, és bővíteni szeretnénk az idősek otthonát. Új polgármesteri hivatalt építettünk, a régit szeretnénk átalakítani idősek otthonává. A 2011-ben épített piacunkat máris kinőttük, egy teljesen újra pályázunk. A faluközpontban egy egyhektáros, minden korosztályt kiszolgáló szabadidőközpont alakítunk ki. A régi kultúrházat idősek napközi otthonává építjük át, és persze útjavításra, útépítésre is pályázunk – sorolta a településvezető, s javasolja, hogy a pályázatok elbírálását a helyismerettel rendelkezők végezzék el.

– A Magyar falu programban elnyerhető pénz nagyságrendekkel nagyobb összegű a hasonló tematikájú belügyminisztériumi pályázatokénál. Örülünk az új lehetőségnek, viszont sokan vagyunk a 150 milliárdos keretösszegre – vélekedett Kövér Mihály Csaba, Nyírmártonfalva polgármestere, hozzátéve, hogy ez a pályázat azért is jó, mert az uniós programoknál a kistelepülések nem nagyon tudnak pályázni. – Útfelújítás, az egészségügyi és a védőnői szolgálat épületének korszerűsítése, a kultúrház modernizálása, valamint a temető és a ravatalozó újítása szerepel a pályázati tervünkben.

– Kovács Zsolt –


Bízik benne

Csetneki Csaba annak a településnek – Újszentmargitának – a polgármestere, amelyik nem nyert a területi operatív program pályázatain. Bízik abban, hogy a Magyar falu program döntéshozói „kompenzálni fognak”, és megszavazzák a 70 millió forint értékű igényt. – A településeken sláger a belterületi utak felújítása, ebben mi is indultunk. Aztán a temetőnket is fel kellene újítani, rendbe kellene tenni. A közterületek karbantartására pedig eszközöket szeretnénk vásárolni.



Derecske.
HAON.HU






hirdetés