Változatos műsorral várták a tavaszt

Változatos műsorral várták a tavaszt
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – Nyugdíjasok találkoztak, és töltöttek el egy kellemes napot Pocsajban, a Tavaszváró Fesztiválon.

A környező településekről érkezett nyugdíjas klubok, népdalkörök Pocsajba már hatodik éve tesznek eleget a vendéglátó klub meghívásának. Drilla Józsefné, a helyi Nem Csak a Húszéveseké a Világ Nyugdíjas Klub vezetője és Kecskés Gyula polgármester örömmel fogadta az érkezőket.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

Évente mást és mást

Komádiból Mike Zoltán, az Aranykor Városi Nyugdíjas Klub vezetője elmondta, hogy nagyon szeretnek Pocsajba jönni, eddig minden tavaszköszöntő találkozóra eljöttek, és szinte már várják, hogy a tavasz első napjaiban mikor érkezik a meghívó. – Itt a színvonalas műsorok megtekintése mellett kellemes beszélgetésben lehet részünk, egymás hagyományait is megismerjük. Minden évben más műsorszámmal lépünk fel, ahová megyünk, igyekszünk változatos műsorokat összeállítani. Népdalokat, verseket adunk elő. Jelenleg tizenkilencen vagyunk, a létszám sajnos évről évre csökken, ki-kiesnek tagok akár betegség, akár haláleset miatt – tette hozzá a klubvezető. Mike Zoltán elmondta még, hogy a Pocsajban bemutatott dalcsokrot első alkalommal adták elő.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

„Felsőfokú” a barátság

A derecskei Jóbarátok Nyugdíjas Klub vezetője, Dávid József is csupa pozitív élményt említett a pocsaji fesztiválról. – A vendéglátó nyugdíjas klubbal 2008 óta tartjuk a kapcsolatot, barátságot, amely „felsőfokúnak” mondható. Egymás rendezvényeire eljárunk, műsort adunk, jól érezzük magunkat. A pocsaji klub tagjai nekünk nagyon szimpatikusak, őszinte, jószívű emberek. A vezetőjük, Drilla Józsefné is szívesen fogad bennünket. Szép környezetben zajlik a rendezvény, itt kezdjük az évet mindig, Pocsajban. A fellépésekre rövid műsorokkal készülünk, mindig mással. A húsz tag közösen beszéli meg, hogy mit mutassunk be. Népdalok, dalcsokrok, egyéni műsorszámok egyaránt vannak a repertoárban. Ugyanazzal a műsorszámmal nem lépünk fel többször, mindenhová új produkciót viszünk – mesélte Dávid József klubvezető.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

A csoportok az idén is színes műsorokat, táncokat, jeleneteket, népdalokat adtak elő, jó hangulatot teremtve ezzel az idősebb korosztálynak. A délelőtti órákban a fellépéseket tekintették meg a vendégek, majd az ebéd után tombolát sorsoltak, táncoltak a nap végéig a mulatni vágyók.

– Nagyné Kelemen Mónika –



Derecske.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés