Kiállítással is emlékeztek a nagy háború évfordulójára

Első világháborús katonaöltözékben fogadták a vendégeket
Első világháborús katonaöltözékben fogadták a vendégeket - © Fotó: Kovács Péter
Sáránd – Kiemelt eseménye volt Sárándnak a száz évvel ezelőtt zajlott első világháborúról való megemlékezés.

A Vásári Sokadalom nevet viselő falunapon október elején a nagy háborúban szolgált magyar katonák öltözékébe bújt és fegyverzetüket viselő hagyományőrzőkkel találkozhattunk, mi több, a tombola jegyeket is ők osztották. Az esemény előtt a résztvevők megkoszorúzták a református templom falán 1926-ban elhelyezett első világháborús emlékművet. A napokban pedig a Sárándi Hagyományőrző Egyesület „Nemzeti emlékezet- hőseink tisztelete” címmel tartott konferenciát a településen.

A Művelődési Házban rendezett tanácskozáson a Hadtörténeti Intézet „Négy év vérben és vasban” című vándorkiállítása révén is bepillanthattak az érdeklődők az egy évszázaddal ezelőtti világégés eseményeibe. A vándorkiállítást egy helyi vonatkozású tárlat is kiegészítette, ami a Sárándi Hagyományőrző Egyesület, valamint a helyiek gyűjteményéből állt össze. Megtudhattuk egyebek mellett azt is, hogy a nagy háborúban 78 sárándi vesztette életét. Alig volt a faluban olyan család, akinek ne lett volna halottja.

Erős a közösség

– Ez a falu olyan erős közösség volt annak idején, az első világháború előtt is és után is, ami példaértékű – mondta Gyönyörű Zsigmond, a konferencia egyik szervezője, önkormányzati képviselő. – A jegyzőkönyvek szerint 1914-ben és 1915-ben Sárándon nem volt igazán észrevehető a háború. A falu kölcsönt vett fel, artézi kutat fúratott, élte az életét. Aztán az egész képviselő-testületet a bíróval együtt bevonultatták katonának, és újakat kellett választani, mert a falut vezetni kellett. De később őket is behívták katonának. Csak ezt követően jöttek sorra a hírek a frontról, s a halottak száma elment 78-ig. 1918-tól a faluban éhínség ütötte fel a fejét, meglehetősen nagy szegénységben éltek az emberek. Ennek ellenére a falu közössége egy évben négy alkalommal tudott gyűjteni az árvák, a hadirokkantak és különböző szervezetek számára. Rendkívül fontos, hogy egy falu közössége erős legyen. Akkor meg tudtuk tenni, s ez a közösség most is ilyen összetartó kell, hogy legyen – hangsúlyozta Gyönyörű Zsigmond.

HBN

Címkék: ,


Derecske.
HAON.HU






hirdetés