Gyere velem, kisdiák!

Akt.:
Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára
Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A kisdiákok számára a legnagyobb kihívást a középiskolába történő belépés és eredményes helytállás jelenti.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) hétfőn bemutatta a Tanítsunk Magyarországért (TM) egyetemi mentorprogramját a Debreceni Egyetemen. A 2019 szeptemberében induló kezdeményezéshez közel 300 egyetemista csatlakozott, akik féléves kurzuson vesznek részt, így készülve fel a mentorálásra. Bartha Elek oktatási rektorhelyettes kiemelte, az egyetem több mentorálási programban is részt vesz, mert a küldetéséhez tartozik, hogy a saját eszközrendszerével próbáljon meg közreműködni azoknak a feladatoknak a megoldásában, amelyek a társadalom, az ország, a nemzet részéről felmerülnek.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese | Fotó: Molnár Péter

Bíznak a kortársakban

Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy a programot két felismerés alapozta meg. Az egyik, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján azoknak a diákoknak az eredményei, akiket kortárs mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak, amely olyan, mintha minden évben 2-3 hónappal többet töltenének az iskolában. A Tanítsunk Magyarországért célja ezek alapján, hogy a kisdiákokat segítsék abban, hogy kihozzák magukból a maximumot.

A Tanítsunk Magyarországért (TM) kezdeményezés célja, hogy az általános iskola és a középiskola határán legyenek a kisdiákokkal olyan egyetemi mentorok, akik segítik őket az átmenetben. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy kihozzák magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon – így fogalmazott dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Debreceni Egyetemen, a TM-program együttműködési megállapodásának aláírásán.

Óriási az érdeklődés

Amikor az egyetemen megnyílt a mentorprogramra való jelentkezés, 4 és fél perc alatt betelt a tervezett 150 fős létszám, amit kétszer is bővíteni kellett. Ennek eredményeként 300 egyetemista vesz részt a kurzusban, és kezdi meg szeptembertől a mentorálást, amiért ösztöndíjat kapnak. A programban való részvétel során a hallgatók olyan, máshol nem, vagy csak nehezen megszerezhető tapasztalatokkal gazdagodhatnak – mint a segítőkészség és az empátia –, amelyekből nemcsak a kisdiákok, de ők maguk is profitálhatnak – mondta el dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Fotó: Molnár Péter

Dr. György László államtitkár kiemelte, nagyon hálásak a hallgatóknak és az egyetemnek is, mert reményeik szerint álmokat fognak megvalósítani.

– Azok a kisdiákok, akikkel önök foglalkoznak majd, sokszor abban is segítségre várnak, hogy az álmaikat megfogalmazzák, megálmodják. Ahogy a világ valamennyi országában, hazánkban is számos olyan település van, amely messzebb van a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől. Ebben a környezetben töltik szinte minden idejüket a kisdiákok 14 éves korukig, amelyben egyfajta – nem szándékolt – védőburkot von köréjük a családjuk. A középiskola kezdetén sokszor traumaként élik meg az iskolaváltást, az új közösséget, különösen, ha az utazással jár. Az önök feladata lesz az, hogy a hetedikes-nyolcadikos általános iskolásokat fölkarolják, heti egy napot töltsenek velük, korrepetálják őket, beszélgessenek velük a kihívásokról, a nehézségekről. Sőt, fogják kézen őket, és jöjjenek be Debrecenbe, s mutassák meg nekik a továbbtanulási lehetőségeket – szólt a hallgatókhoz az államtitkár.

Hátrányos helyzetben

Dr. Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, vannak olyan gyermekek, akiknek a képességeit az életkörülményeik nem biztos, hogy ki tudják bontakoztatni.

Horváth Zita helyettes államtitkár tájékoztatója | Fotó: Molnár Péter

– Nem vagyunk egyformák. Hozhatnám kedvenc íróm, Szabó Magda példáját, aki már háromévesen latinul idézett. Természetesen nem kell minden gyereknek így tennie, mert nem születik mindenki olyan családba, hogy háromévesen latinul tudjon. De az még nem azt jelenti, hogy ne lenne benne elég tudásvágy és kreativitás – az a cél, hogy a lehetőségéhez mérten mindenki fejlődhessen. Tudjuk, hogy a társadalmi mobilitásnak még nem találtak ki jobb eszközét, mint az oktatás, és nem a pedagógusok szerepét szeretnénk ezzel a programmal átvenni, hanem segíteni az ő munkájukat azzal, hogy nehezebb sorsú kistelepülésekre próbálunk hallgatókat kiküldeni. Sok esetben jobban elfogadja egy kisiskolás egy életkorban hozzá közelebb álló fiataltól a tanulás és a szorgalom fontosságát, mint saját pedagógusaitól. Azt reméljük, hogy meg tudja érinteni őket a tudásvágy szele, és sikeresebbek lesznek az iskolában. Lesz olyan, hogy a leckeírásban kapnak segítséget, de a beszélgetések során önbizalommal is töltekezhetnek – mondta.

A Tanítsunk Magyarországért programba négy megyét választottak ki (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar). Az egyetemi mentorprogram 2019 szeptemberében indul útjára 50 kiválasztott általános iskolában.

– Barak Beáta –


A nagy tervek valósuljanak meg!

Dr. György László államtitkár Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját hozta fel például. Abban a történet hőse (maga az író) 17-18 éves kori önmagával találkozik egy séta közben. Kiábrándító találkozás ez, hiszen kiderül, hogy a felnőtt én már nagyon sok mindent elfelejtett, sok dologról lemondott. A régi vágyak és a valóság távol állnak egymástól, a fiatalember olyan kérdéseket tesz fel, amire a felnőtt szégyenkezve tud csak felelni. Nem igazán volt mit mondania korábbi önmagának, de – ahogyan az államtitkár kiemelte –, a programban részt vevő hallgatóknak lesz mit mondaniuk későbbi önmaguknak. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke (ma is tanít) megerősítette, az ő egyik legnagyobb álma is az volt, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki a felnőtt világba, akik empatikusak, segítőkészek, és a közösségük iránti felelősségvállalást is sikerült bennük kialakítani.



Derecske.
HAON.HU






hirdetés