Felszámolták a szemétlerakót

Rend van végre
Rend van végre - © Fotó: Derencsényi István
Hosszúpályi – Tavaly még csak reménykedtek a lakosok, hogy felismerik a probléma súlyosságát, és felszámolják a lerakót.

Megoldódott a hulladék gyűjtésével és lerakásával kapcsolatos ügy Hosszúpályiban. Az önkormányzat a településen, a központban, csaknem négy éve létesített egy hulladéklerakót. Emiatt elszaporodtak a patkányok és a legyek, még a környező házaknál is. A problémáról még 2016 júliusában közöltünk cikket, akkor az egyik helyi lakó, Hajdú Gyula számolt be arról, hogy hiába fordult az önkormányzathoz, nem tettek semmit a szelektív hulladékgyűjtő ponton lévő szemét ellen, jogszabályokra hivatkozva. Hajdú Gyula az ügyben párhuzamot vont a debreceni Bajcsy-Zsilinszky utca végi „nyomortanyákkal”, amelyről 2017. július 7-én és 11-én írtunk. Abban az esetben a jegyző elszállíttatta a szemetet, mivel csak úgy lehetett megszabadulni a rágcsálóktól.

Folyamatosan ellenőriztek

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt. Válaszukban kifejtették: a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály munkatársai, majd a Balmazújváros Járási Hivatal tisztiorvosa is kiment a helyszínre, akik ugyan rágcsálókra utaló nyomokat nem találtak, de kötelezték az önkormányzatot arra, hogy szüntessék be az engedély nélküli hulladékgyűjtést.

Az önkormányzat ezután közterületté nyilvánította a területet, ami így alkalmassá vált a szelektív hulladék gyűjtésére. Erről 2016. július 19-én levélben tájékoztatták a főosztályt. Ennek ellenére többen lakossági hulladékot is szállítottak oda. Ez ügyben Hajdú Gyula 2016. szeptember 21-én ismét panaszt tett. A főosztály munkatársai helyszíni szemle után felszólították az önkormányzatot, hogy szüntessék be a szemétgyűjtést. Később a járási tisztiorvos és a jegyző is bejárták a helyszínt, ahol rágcsálókra utaló nyomokat találtak, így irtásra kötelezték az önkormányzatot, amit teljesítettek is. A 2016. december 13-án tartott utóellenőrzésen pedig már kártevőmentes volt a terület. 2017. február 13-án a főosztály ismét ellenőrzést tartott, addigra már megindult a szelektív hulladék otthoni zsákos gyűjtése.

Megtalálták a megoldást

– A hulladékátvevő ponton külön konténerek voltak a PET-palackoknak, az üvegnek, a papírnak és a fémdobozoknak. Viszont körülbelül fél éve már csak az üveget lehet ott leadni, így oldottuk meg a korábbi gondokat, a többi szelektív hulladékot az AKSD Kft. a házaktól szállítja el – hangsúlyozta Berényi András polgármester. A gyűjtőpont most már rendezett, a konténerek mellett virágágyásokat alakítottak ki, ráadásul csak a nyitvatartási időben lehet bemenni. Hétköznaponként reggel hét és délután fél négy között, szombatonként pedig reggel hét és délután egy között vannak ott a közmunkások, akik nemcsak az üvegeket veszik át, de a területet is rendben tartják.

HBN–BR, MSz



Derecske.
HAON.HU






hirdetés