Előítéletek nélkül könnyebb lehet a felzárkózás

Akt.:
Előítéletek nélkül könnyebb lehet a felzárkózás
Hosszúpályi – A magyar férfi felnevelte, iskoláztatta, munkához juttatta roma származású nevelt gyermekeit.

A Hajdú-Bihar Megyei Hátrányos Helyzetűek Egyesülete megalakulása óta, lassan 20 éve nagy figyelmet fordít a Hajdú-Bihar megyében élő hátrányos helyzetű emberekre, korosztálytól függetlenül. Munkájuk során azt tapasztalják, hogy ha nincsenek előítéletek a roma személyekkel kapcsolatban, könnyebb a felzárkózásuk, a beilleszkedésük a többségi társadalomba.

Gyermekszülésben meghalt

Most egy halmozottan/többszörösen hátrányos helyzetű fiatalembert mutatnak be jó példaként, akit az egyesület segít és tanácsokkal támogat. A fiú 17 éves, Hosszúpályiban él. Néhány éves volt, mikor roma édesanyja – akinek akkor már négy gyermeke volt, és akiket egyedül nevelt –, megismerkedett egy magyar származású emberrel (B. Lajos). Közös gyermeket is vállaltak, de az asszony a gyerekszülésben meghalt. A megszületett húguk édesapja, nevelőapjuk, vállalta a gyermekek nevelését, nem akarta, hogy nevelőotthonba kerüljenek. Amikor a gyerekek iskoláskorba kerültek, a nevelőapa az egyesülettől kért segítséget. Az egyesület szociális és iskoláztatási ügyek intézésének indításában adott többször útbaigazítást, jó tanácsokat.

A férfi az eltelt évek alatt tisztességesen felnevelte a gyermekeket. Mindegyiket szakmához segítette. Két lányt férjhez adott, két nevelt fia közül az egyik karosszérialakatos lett, vér szerinti gyermeke most lesz nyolcadikos. Másik nevelt fiát mutatjuk be közelebbről.

Megtalálta élete értelmét

A fiatalember (L. Szilveszter), aki sajátos nevelési igényű, nyolcadik után elkezdett gazdálkodni. Ma már sokféle háziállatot tart: baromfi, birkák, malacok, pónilovak, tehenek élnek az udvarukon. Az állatok takarmányozásához földet is művelnek, vagyis nem kell vásárolni a takarmányt, mert önfenntartóak. De nemcsak a takarmányt nem kell vásárolni, hanem a család mindennapi szükségleteit sem: tej, tejtermék, hús, stb.

Ottjártunkkor tapasztaltuk, hogy a fiú milyen gondossággal, szeretettel bánik az állatokkal, és az állatok is kezesebbek vele. Bátran mondhatjuk, hogy a fiú megtalálta célját, élete értelmét.

Ehhez a családi összetartáshoz az kellett, hogy a nevelőapa vállalta nevelt gyermekeit, előítéletektől mentesen fogadta el őket, s az ő nevelésében és segítségével váltak/válnak a gyermekek a többségi társadalom számára is értékes felnőtt emberré.

A történet a társadalmunknak is példa lehet, hogy a roma emberek elfogadásával, foglalkoztatásukkal az integrálódásuk is könnyebben megy – tájékoztatta Naplót Muszka Sándor Vince, az egyesület elnöke.

HBN


Danka József nyugdíjba ment
Nádudvar - A karakánságáról ismert doktornő igazolás helyett pofont adott a fiúnak, mondván, maradjon eredeti szándékánál. Általános iskolában remek tanárai voltak, nehéz is volt döntenie 1963-ban, nyolcadikosként, hogy humán vagy reál irányba menjen továbbtanulni. Édesapja vasutas volt, kézen...

Milák Róbert festőművész
Nyíradony, Nyíracsád - A közelmúltban nyílt tárlata a nyíradonyi művelődési házban a roma származású Holló-díjas festőművésznek. A nyíracsádi festőművész festményeit csodálhatták meg a nyíradonyi műszeretők a Móricz Zsigmond Művelődési Házban nemrégiben. Milák Róbert 1979-ben látta meg a napvilág...



Derecske.
HAON.HU

További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés