Egy kis talpalávaló Debrecenben

Akt.:
A Roncsbárba érkezik az Európa Kiadó
A Roncsbárba érkezik az Európa Kiadó - © Fotó: Lángoló Gitárok
Debrecen – Sokan, sokfelé húzzák: a jó zene és a klassz koncertek alapkellékei a cívisvárosi hétvégéknek.

December 7., péntek

20.00 Európa Kiadó, vendég: Víg Mihály / Roncsbár, Debrecen

Az Európa Kiadó, a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők folyamán újra és újra úgy tudott megújulni, hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít. Bár az Európa Kiadónak 1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt, amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét – ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz, az együttes időnként „hibernálva volt” –, most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen.

20.00 Táncház az Eszterlánc zenekarral – Nagyerdei Víztorony

Az Eszterlánc megalakulása óta elsősorban hagyományos mezőségi népzenét játszó zenekar. Három mezőségi falu zenei hagyományait feldolgozva, idáig hét Eszterlánc-lemez jelent meg.
Koncertjeiken a tóvidéki mellett keszüi és magyarszováti tánczenét is játszanak. Műsoraikban és hangfelvételeiken gyakran közreműködnek mezőségi énekesek. A zenekar és a visszatérő vendégművészek munkáját Császár Attila fogja össze, mezőségi gyűjtőútjaira támaszkodva.

Az este folyamán táncház és tánctanítás is lesz a zenekar közreműködésével.

20.00 Hétköznapi Csalódások + Mig–29 – Kaptár Klub

21.00 Ebola Fakó koncert – Incognito Club

December 8., szombat

17.00 Incognito Christmas 2018 – Incognito Club

Jó hangulat, minőség és egyedi meglepetések – ezek várják mindazokat, akik az Incognito Club karácsonyára ellátogatnak.

18.00 Svejkfigurák jótékonysági koncert – Nagyerdei Víztorony

A hagyományos, évi Android-koncert előtt jótékonysági Svejkfigurák-koncertet ad a zenekar, melyre a helyszínen támogatói jegyek lesznek elérhetők a „Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért” javára.

19.00 Retronome és barátai – Kaptár Klub

– Két év telt el a Retronome zenekar megalakulása óta. Ez alatt az idő alatt sok zenész barátunk megfordult a zenekarban! Úgy gondoltuk, hogy egy estére meghívjuk az összes egykori zenekari tagot, akik velünk együtt tolták a banda szekerét az úton! – írja a zenekar a koncert Facebook-eseményénél. Többek közt: Oláh Csilla (ének), Hartyányi Péter (basszusgitár), Piros Pozdora Bálint (gitár), Rózsa Sándor (basszusgitár), Ruha József (basszusgitár), Tóth Lajos (basszusgitár) és még sokan mások… Valamint billentyűn közreműködik Dulichár Gábor.

Műsoron a zenekar saját számai mellett a 80-as évek Hobo & Bill korszakának ikonikus dalai szerepelnek, megfűszerezve némi Hendrixszel és Radics Bélával, valamint készülnek egyéb meglepetésekkel is!

Vendégzenekar: Led Zepp’s (Led Zeppelin tribute band)

20.00 Punnany Massif – PMXV Korszakzáró Évvégi Búcsúkarika – Nagyerdei Hall

– „15 Év 15 Leg-Punnanybb Dala” – így aposztrofáltuk az idén tavasszal megjelent jubileumi világnézet-összegző valódi (tehát nem-mű) életmű lemezünket, a PMXV-t. Túl a tripla aranylemezen, jó néhány legendásnak mondható klub és fesztiválkoncerten, na meg egy összegészében véve is felejthetetlen nyáron, év végén még egyszer utoljára a nyakunkba vesszük az országot, és megjáratjuk magunkat meg a punnanys dalkosarat – írja a banda a koncert Facebook-eseményében.

paddy_and_the_ratsAz ír kocsmazenétől a hiphopdallamokig várja a szórakozni vágyó közönséget a debreceni éjszaka pénteken és szombaton. Fellép többek között a cívisvárosban az Európa Kiadó, a Retronome zenekar, és eljön a Punnany Massif is. Az igazi kocsmazenei hangulatot pedig nem más, mint a Paddy and the Rats szolgáltatja majd. Ezen a hétvégén sem éri meg otthon maradni… | Fotó: Derencsényi István

22.00 Paddy And The Rats – Debrecen – Roncsbár

  • 20.00 Kapunyitás
  • 21.00 Fatal Error
  • 22.00 Paddy And The Rats

A Paddy and the Rats nevű ír punk-rock-kocsmazenét játszó magyarországi, miskolci zenekart ír művészneveket használó magyar fiatalok hozták létre a 2000-es évtized végén. Az első felállásban Paddy O’Reilly (dalszerző, énekes; polgári nevén Oravecz Kristóf) zenélt Vince Murphyvel (basszusgitár; polgári nevén Takács Péter) és Joey MacOnkayval (elektromos gitár; polgári nevén Maczonkai Géza) 2008-tól. Később csatlakozott hozzájuk Seamus Connelly (dob, polgári nevén Pongrácz Balázs), Sonny Sullivan (harmonika) és Sam McKenzie (hegedű, ír síp, skót duda, mandolin; polgári nevén Szabó Sándor Balázs). A zenekar zenéjében az ír és a kelta népzene motívumait ötvözi a punk rockkal, bár néhol megjelennek orosz, cigány és polkaelemek is.



Derecske.
HAON.HU






hirdetés