“Büszke vagyok a csapatomra, mert tökösen haltunk meg ezen a napon”

Akt.:
“Büszke vagyok a csapatomra, mert tökösen haltunk meg ezen a napon”
© Illusztráció: Matey István
Hajdú-Bihar – Íme, a megye II déli bajnokság 25. fordulójának eredményei!

Báránd KSE–Debreceni EAC 1–4 (1–2)

200 néző Vezette: Gálfi F. (Darányi B., Kecskeméti K.)

Báránd: Tóth S. – Mester N., Csóka G., Piros A. (Keresztes T.), Vass Á., Schuller I., Karácsony J., Molnár L., Mester L. (Szabó T.), Ertsey Zs., Vígh N. Edző: Szabó János.

Debrecen: Gulyás L. – Lénárt P. (Köstner T.), Párducz T., Hetrovics R., Magi L., Rácsai L., Molnár M. (Bíró R.), Papp G., Radványi R., Tar G. (Jáger B.), Csák Zs. Edző: Katona László.

Gól: Mester L., illetve Csák Zs.(2), Rácsai L., Bíró R. Jók: Mindenki, illetve Mindenki Ifi: 0–5.

Szabó János: Az ilyen mérkőzésekre szokták azt mondani, hogy az eredmény nem tükrözte híven a látottakat. Gyakorlatilag az egész találkozón felborult a pálya és kikezdte az ellenfél hátsóját a háló, és mégis fölényes vendég győzelem kerül a jegyzőkönyvbe. Nem véletlenül lett toronymagasan bajnok a debreceni csapat, mert az ilyen összecsapásokból is győztesen tudott kikerülni. Büszke vagyok a csapatomra mert tökösen haltunk meg ezen a napon.

Katona László: Ma kicsit igazságtalan arcát mutatta a futball. A meccs nagy részében erős nyomás alatt álltunk és minimum a döntetlent megérdemelte volna a Báránd, de jó szériában vagyunk és minden sül nekünk. Köszönjük a vendéglátást a hazai csapatnak és a Bárándi pékség tulajdonosának a volt DEAC játékos Ulveczki Csabának!

Le Petit – DSC–Püpökladányi LE 1–8 (0–1)

50 néző Vezette: Gyarmati I. (Nedeczky Zs., Nagy R.)

Debrecen: Nagy B. – Szabó G., Nagy Z., Gorzsás I., Barabás Z., Kocsis L., Tóth Cs., Nagy N., Kiss R. (Fehér J.), Vámosi D., Balázs Á. Edző: Nagy Róbert.

Püspökladány: Katona N. (Petrezselyem T.) – Jámbor M., Szabó L., Mile B., Horváth I. (Horváth R.), Baranyai L., Ispán R. (Dajka L.), Nádházi S., Karacs Z. (Pintér Á.), Ferenczi L., Varga L. Edző: Fülöp András.

Gól: Szabó G., illetve Karacs Z.(3), Nagy N.(ög), Ferenczi L., Tóth Cs.(ög), Mile B., Pintér Á. Jók: Tóth Cs., illetve Karacs Z., Baranyai L., Szabó L. Ifi: 2–1.

Fehér János: Gratulálok a Püspökladány csapatának.

Fülöp András: Jó hetet zártunk, hiszen hétköznap a kupameccsen négy gólt, ma pedig nyolcat szereztünk idegenben. Magabiztos győzelmet arattunk a néhol botrányos minőségű pályán. Ennek ellenére változatos gólokat szereztünk. Eredményesek voltunk akcióból, büntetőből, szögletből és ezen kívül az ellenfél öngóllal is segített nekünk.

Földes KSE–Konyári SE 2–2 (1–2)

50 néző. Vezette: László J. (Rosu R., Zámbó T.)

Földes: Horváth Zs. – Bíró B., Kiss Z., Bernáth G., Vincze Cs., Nagy S., Faragó Gy. (Szabó Gy.), Karacs T., Dede I. (Földesi A.), Faragó R., Mező B. Edző: Bakonyi János.

Konyár: Rézműves D. – Varga Z. (Varga D.), Tamási G., Tamási S., Bakk I., Nagy A., Horváth Gy. (Lakatos G.), Horváth Á., Sebestyén Zs., Rézműves K., Gellén A. (Czibere B.) Edző: Kiss László.

Gól: Vincze Cs., Karacs T., illetve Horváth Gy., Nagy A. Jók: Senki, illetve Mindenki Ifi (félbeszakadt)

Bakonyi János: Két alsóházi csapat mérkőzése után igazságos döntetlen született. További sok sikert kívánok a Konyár csapatának. Hajrá Földes!

Kiss László: A mai mérkőzésen itt hagytunk két pontot, mint szereztünk egyet. Több kapufát is rúgtunk, de sajnos nem sikerült nyernünk. Gratulálok a csapatnak.

Komádi SE–Hajdúszováti SE 15–0 (6–0)

50 néző Vezette: Pocsai G. (Pallai Zs., Karasi M.)

Komádi: Pribék G. – Kóti P., Tóth L., Varga L., Kóti R., Bujdosó D., Nagy J., Nagy I. (Buliska Gy.), Takács D., Holló J., Fésűs K. Edző: Szabó Sándor.

Hajdúszovát: Marton A. – Lakatos A., Rostás S., Balogh L., Rostás N., Nagy Zs., Gombos Á., Balogh M., Szabó G., Szőllősi L., Jakab R. Edző: Balogh Ferenc.

Gól: Kóti P.(4), Nagy J.(2), Holló J.(2), Takács D.(2), Kóti R., Varga L., Fésűs K.(3) Jók: Mindenki, illetve Marton A. Kiállítva: Rostás S. Ifi: 13–4.

Szabó Sándor: A múlt héten abban reménykedtem, hogy lesz tizenegy hadra fogható játékos, de lett tizenegy és fél és azt a csapatot sikerült legyőznünk ilyen arányban, aki Püspökladányt verte pár héttel ezelőtt magabiztosan. Gratulálok annak a fiatal játékosnak, aki ezen a mérkőzésen négy góllal terhelte meg az ellenfél hálóját.

Balogh Ferenc: Gratulálok Komádi csapatának. Köszönöm szépen azoknak a játékosoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy elkísértek Komádiba bennünket. Sajnálom, hogy sok emberből hiányzik a kitartás és a becsület.

Nagyrábé Petőfi SK–Nádudvari SE 4–0 (2–0)

100 néző Vezette: Török Z. (Lakatos G., Malmos N.)

Nagyrábé: Kriston D. – Johan Gy., Tóth P., Vénig A., Parti P., Nagy Cs., Faragó L., Szabados M., Ötvös S., Mészáros I., Kovács A. Edző: Tóth Péter.

Nádudvar: Dobi A. – Máté I., Barató G., Erdős M., Szabó Zs. (Taricska G.), Kovács I., Székely Z., Kordás J., Szabó S. (Makula V.), Forgó S. (Varga D.), Szegi Zs. Edző: Gere Csaba.

Gól: Ötvös S., Johan Gy.(3) Jók: Mindenki, illetve Dobi A., Máté I., Erdős M. Ifi: 7–0.

Tóth Péter: Megérdemelt győzelmet arattunk a lelkesen játszó nádudvari csapat ellen. A helyzeteink ötödét értékesítettük, ami a mai napon elég volt ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot. Gratulálok az ellenfél kapusának, ő volt a mezőny legjobb játékosa. További sok sikert kívánok a Nádudvar csapatának.

Gere Csaba: Mezőnyben egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, mindenki tisztességgel tette a dolgát, viszont a helyzeteink kihasználásával hadilábon álltunk, főleg az első félidőben. A hazaiak is sok helyzetet teremtettek, de a számok törvénye: több helyzetből több gól.



Derecske.
HAON.HU






hirdetés