2011.12.9 12:53; Frissítve: 2011.12.9 12:53


Deckerrel néz farkasszemet a Debrecen

Deckerrel néz farkasszemet a Debrecen
Vízilabda – Gyöngyösi András legénysége a korábbi közönségkedvencet a soraiban tudó Szolnok otthonában búcsúzik az ősztől.

A hét végén rendezik a Vodafone Férfi Vízilabda OB I őszi szezonjának utolsó fordulóját, melyben a hatodik Debrecen-Fujitsu alakulata a tabella negyedik helyén tanyázó Szolnok csapatához utazik. A szombati összecsapás érdekessége, hogy az Európa Kupa negyeddöntőjében vitézkedő Tisza-partiak hálóőre, Decker Attila tavaly még a hajdúságiak kapuját védve tört borsot az ellenfelek orra alá. A találkozó kapcsán a korábbi csapattársat és egyben jó barátot, Halek Mártont kérdeztük, milyen érzés lesz cimborája kapuját támadni.

Igenis van esély!

- Először is, ezúton szeretnék gratulálni Dekinek a válogatott behívójához. Bár jó barátok vagyunk, különösebb érzés nincs bennem azt illetően, hogy tavaly még mögöttem védte a kaput, most pedig az övébe kell betalálni – ugyanolyan ellenfél mint a többiek, és ezt kell szem előtt tartani – válaszolt határozottan az ifjú debreceni pólós. – Az előző szezonban a Szolnokkal játszottunk olyan mérkőzést, ahol volt sanszunk ellenük, ennek fényében úgy gondolom, most is megvan az esély arra, hogy meglepetést okozzunk. Elsőszámú centerük, Kis Gábor sérülés miatt nem játszik, ez nyilván gyengíti a csapatukat, ám az eredményeik alapján úgy tűnik, tudták pótolni a hiányát. Ha meg szeretnénk nyerni az összecsapást, fontos, hogy kevés gólon tartsuk őket. Ez azonban nem lesz könnyű feladat, hiszen több jó lövőjük is van, akikre oda kell figyelni. Nehéz mérkőzésre számítok, de bizakodó vagyok, s ha sikerül átmentenünk az egri meccs második félidejében mutatott játékunkat, joggal mondhatom azt, hogy bármi előfordulhat Szolnokon – mondta elszántan a Debrecen-Fujitsu ifjú titánja.

HBN-OLAHA


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés