A debreceni siker egyik alappillére a kapus, Decker Attila volt, aki parádés produkcióival a hajdúsági pólóspublikum egyik legnagyobb kedvencévé vált. Ám a szezon végével Deki a klubváltás mellett döntött.
– Régóta szó volt a klubcseréről, már februárban megkerestek a szolnokiak, akik a komoly céljaikkal meggyőztek. A Tisza-parti csapat megbízható, jó anyagi háttérrel rendelkezik, s a szakmai fejlődésem is biztosítva látom náluk. Úgy érzem, Szolnokon elérhetem a célom, azaz válogatott lehetek – nyilatkozta a Naplónak Decker Attila, aki parádés formában védte az élvonalbeli újonc Debrecen-Fujitsu kapuját a mögöttünk lévő idényben.

A remek kapus hozzátette, egy fantasztikus debreceni szezonon van túl, de olyan lehetőség előtt állt, amit ki kellett használnia, mivel egy bajnoki címre aspiráló gárdában védeni egészen más kategóriát jelent. Decker elmondta, az átigazolásával kapcsolatos helyzetet vázolta a hajdúsági csapat vezetőinek is, akik megértették a döntését és barátságban váltak el egymástól.
– Emlékezetes szezont töltöttem a cívisvárosban, s remélem, még fogok debreceni színekben játszani – búcsúzott a remek sportoló, Decker Attila.