Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film

Akt.:
Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film
© Fotó: nlcafe.hu
Budapest – December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel.

Nem akartunk színészkedni, a filmmel így is elég messzire kimozdultunk a komfortzónánkból, ezért kikötöttük már az elején, ha már szerepelni kell, akkor csak magunkat alakítjuk – idézte fel Csöndör László, azaz Diaz, a kisköltségvetésű mozifilm szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Lévai Balázs, a film producere elmondta: generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. Ennek megfelelően a stáb szinte minden alkotója kevesebb mint 30 éves.

A #Sohavégetnemérős a szokásostól teljesen eltérő módon készült, ugyanis eleinte nem volt kész tervük, nem volt történet, csupán egy vízió, ehhez kerestek “szövetségeseket”. Egy átlagos magyar játékfilm büdzséjének ötödéből készült alkotást több mint 15 intézmény és piaci vállalat támogatta – fűzte hozzá.

Nem Wellhello-imázsfilmet, hanem kedves közönségfilmet akartunk létrehozni, szeretethető karakterekkel és történetekkel, amelyekből érezni a Wellhello-életérzést is – hangsúlyozta az eseményen Tiszeker Dániel, a film rendezője. Kiemelte: 34 pályája elején járó, vagy teljesen pályakezdő fiatal színész látható a #Sohavégetnemérősben – mások mellett Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos -, akik közül többek kivívták már a színházi szakma elismerését.

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban – Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron – és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze. A sajtótájékoztatón Debrecen alpolgármestere, Széles Diána elmondta: a film támogatásával a vidéki városban tanuló több mint 70 ezer diákot akarták kiszolgálni.

A #Sohavégetnemérős létrejöttét segítette az Új Nemzedék Központ is, amelynek vezetője, Süveges Antal Pál kiemelte: nem akartak közvetlen üzeneteket megfogalmazni a filmben, csupán azt szerették volna elérni, hogy az alkotás által felvetett problémákról és megoldásokról beszélgessenek a mozi nézők.

A filmhez #Sohavégetnemérős címmel egy új dalt is írt a Wellhello, amelyet szintén a szerdai sajtótájékoztatón mutattak be a közönségnek.

A film operatőre Pataki Ádám volt, a forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Dósa Detti és Lévai Balázs írta. A gyártó a Színfolt Filmmel együtt a Laokoon Cinema volt.

Az országos filmpremier előtt a #Sohavégetnemérőst a Mozgó Mozi segítségével 50 nap alatt 100 olyan vidéki magyar városba is eljuttatják, – például Barcsra, Lentibe vagy Nagyatádra – ahol nem működik állandó filmszínház – mondta el Lévai Balázs. A film a vetítési időszakot követően DVD-n is meg fog jelenni.

– MTI –

Címkék: , , ,







hirdetés