December 13-án lép hatályba a MÁV-Start jövő évi menetrendje

Akt.:
December 13-án lép hatályba a MÁV-Start jövő évi menetrendje
© Fotó: Molnár Péter
Budapest – Hatályba lép december 13-án a MÁV-Start jövő évi vasúti menetrendje, amelyben a kínálatot az utazási szokásokhoz igazították, és emelik a szolgáltatás színvonalát – mondta Csépke András, a személyszállító vasúttársaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tájékoztatott arról, hogy az új menetrendben a rendkívül alacsony kihasználtságú vonalakon járatokat szüntettek meg, amely révén 0,98 százalékkal csökken a 2016. évi utaskilométer. Az így felszabaduló 1,5 milliárd forint költségmegtakarításból 2016-tól 300-zal növelik egyebek között a fedélzeti jegyvizsgálók és a mozdonyvezetők számát, illetve bővítik a zsúfoltabb vonalakon a kínálatot.

Csépke András hangsúlyozta: a járatmegszüntetések nem érintik a munkába és iskolába járást, valamint a közúton le nem fedett területeket.

A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a megújult jegyértékesítési rendszer kiterjesztésével egyre inkább valós adatokkal rendelkeznek majd az utazási szokásokról, amit a igényvezérelt struktúrájú menetrendben év közben is követni tudnak majd.

Csépke András beszámolt arról, hogy korszerűbb járművek közlekednek a vonalakon, jelenleg 108 Flirt motorvonatból álló flottájukat a fővárostól egyre távolabb tudják közlekedtetni a megújuló vasúti pályákon, a kelet-magyarországi térségben pedig felújított járművek közlekednek. Megjegyezte, hogy a szolgáltatás színvonalának növelésével emelkedik az utasok száma, ez visszafordíthatja az éves szinten mért utasszámcsökkenést.

Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy az utasok 62 százaléka bérlettel veszi igénybe a szolgáltatást, és fontosnak nevezte a törzsutasok megtartását.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a vasúttársaság évente átlagosan több mint egymillió vonatot közlekedtet, amelyek több mint 75 millió kilométert tesznek meg.

A menetrendi változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Komárom-Győr-Hegyeshalom vonalon a bécsi főpályaudvar megnyitása miatt új menetrendi struktúrát alakítottak ki. Budapest-Győr között az InterCity vonatok óránként közlekednek, és megállnak Tatán, valamint Komáromban, továbbá munkanapokon az elővárosi vonatok Budapest és Tatabánya között sűrűbben járnak.

A Budapest-Székesfehérvár vonalon pedig 13 vonat meghosszabbított útvonalon Kőbánya-Kispest és Martonvásár között jár majd, a Budapest és Veszprém között közlekedő vonatok közül hat megáll Gárdonyban is.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint csökken a menetidő a Kelenföld-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon pályafelújítás befejezése miatt, például Budapest és Keszthely között átlagosan 15 perccel lesz rövidebb az eljutás.

Új járatokat indítanak Budapestről Százhalombattára a munkába és iskolába járás időszakában, a Bécsbe tartó Hortobágy EuroCity a jövőben Nyíregyházáról indul, továbbra is érinti Debrecent és a Keleti pályaudvart.

A nemzetközi forgalomban a bécsi új vasúti pályaudvar nyitása lehetővé teszi a menetidő-csökkenést az osztrák főváros érintésével közlekedő járatoknál, emiatt a bécsi vonatok a mostanihoz képest fél órával később indulnak a Keleti pályaudvarról az új menetrendben, és harminc perccel korábban érkeznek Budapestre.

A Csehország és Németország közötti közlekedés változása miatt a Budapestről Prágán át Hamburgba közlekedő járatok közül naponta egy vonat közlekedik a teljes szakaszon, a többinél a cseh fővárosban át kell szállni, ugyanakkor Budapest és Prága között 10 perccel rövidül a menetidő.

Az új menetrendben Varsóba új EuroCity járat indul Budapestről naponta Varsovia néven.

– MTI –








hirdetés