Debreczenfalva igaz története

A zborói Rákóczi-kastély sarokbástyája a belövés nyomaival
A zborói Rákóczi-kastély sarokbástyája a belövés nyomaival - © Forrás: Műemlékvédelem törvényi keretek között
Debrecen – Nagyon kevesen tudnak a cívisváros nagylelkű vállalásáról, amely nagy terhet vett le a zboróiakról.

1914 szeptemberében az Osztrák–Magyar Monarchia súlyos helyzetbe került a keleti fronton. Szeptember 24-én a cári csapatok betörtek Sáros vármegye területére. A legsúlyosabb veszteségeket Zboró és környéke szenvedte el. Az orosz betörések okozta pusztítás leírhatatlan volt. A mérhetetlen nyomorúságról érkező hírek arra késztették Pásztor Árpád írót, újságírót, a Budapesti Szemle és Az Est munkatársát, hogy országos mozgalmat hirdessen. Úgy vélte, miután az északi vármegyék védőgát gyanánt, saját pusztulásuk árán védelmezték meg az országot, ezért az ország többi részének szent kötelessége az elpusztult területek újjáépítése.

Megszavazott segítség

Ezt a gondolatot karolta fel Debrecen szabad királyi város polgármestere, Márk Endre és törvényhatósági bizottsága. 1915. július 10-én rendkívüli közgyűlésen hoztak határozatot, hogy a Felvidéken orosz támadás következtében elpusztult községek valamelyikét Debreczenfalva néven felépítik. Mindjárt meg is szavaztak 2000 koronát az új községháza felépítésének javára. Egyúttal megbízták a debreceni Vöröskeresztes Egyletet a társadalmi gyűjtés megindításával. Egyben az összes törvényhatósági bizottsághoz körlevelet juttattak el, amelyben a következőt írták: „bízunk, hogy nem lesz Szent István koronájának szép birodalmában egy ellenségtől nem érintett törvényhatóság sem, mely meg ne hozná áldozatát az elpusztult községek újjáépítésére.”

Forrás: Műemlékvédelem törvényi keretek között Forrás: Műemlékvédelem törvényi keretek között ©

Zömében tótok

A felhíváshoz több város is csatlakozott. Kecskemét a szintén Sáros vármegyében található Felsőkomárnok megsegítésében vállalt oroszlánrészt.

A Debreczeni Szemle 1915. július 31-i számában már arról számolt be, hogy 25 ezer korona gyűlt össze a nemes célra. A 30. számában pedig egy megható jelenetről számol be. A városi hajdúk 83 koronát gyűjtöttek össze saját jövedelmükből, noha hadi pótlékukat még nem kapták meg, és maguknak is nagy szükségük lett volna a felajánlott pénzre.

Eközben Hajdú-Bihar vármegye főispánja, Domahidy Elemér és Márk Endre polgármester vezetésével küldöttség utazott a Felvidékre, hogy kiválassza azt a települést, amelynek felépítésében segítkezni fog. A romba dőlt helységeket sorra látogatva, a körülményeket figyelembe véve és a helyi hatóságokkal egyeztetve választásuk a Rákócziak ősi fészkére, Zboróra esett. A bártfai járáshoz tartozó településen az 1910-es népszámlálási adatok szerint 2205 fő élt. Ebből 1341 tót nemzetiségű, a második legnagyobb nemzetisége a német, 253, majd a magyar következik 80 fővel. Jelentős számú izraelita is élt a településen, hiszen a népszámlálási adatok felekezet szerinti megoszlásánál 655 izraelita vallásút tüntettek fel. A szemléről visszatérve Bártfafürdőn írásban is rögzítették szándékukat, amelyet Szinyei Merse István, Sáros megye főispánja hálás szavakkal köszönte meg Debrecen város küldöttségének.

Jó tett lenne

A debreceniek mozgalmával párhuzamosan a kormány is akciót hirdetett az újjáépítésre. Összeírták a lerombolt, megsérült házakat, a telkeket felmérték, összerakatták a megmaradt építési anyagokat, és családonként 50 korona gyorssegélyt utaltak ki, a legszükségesebb hajlék felállításához. Ezt követően kormánybiztosokat neveztek ki az építkezések irányítására és ellenőrzésére.

Forrás: Műemlékvédelem törvényi keretek között Forrás: Műemlékvédelem törvényi keretek között ©

A munkálatok összehangoltságát és szervezettségét bizonyítja, hogy amikor november elején Márk Endre polgármester visszatért zboróváraljai látogatásáról, a Vöröskereszt ülésén a következőket mondta: „Örömmel tapasztaltam, hogy a falu már úgy szólván teljesen fel van építve. A kormány 61 csinos kőházat felépíttetett s így télire az egész lakosság fedél alá kerül. Egy ház bekerülési költsége 1950 korona. Ebből 1500 koronát az állam visel, 450 korona pedig a lakosokat illetve a társadalmi gyűjtőakciót terheli. Ha nem is tudtuk megvalósítani azt, hogy Debreczenfalvát teljesen a magunk erejéből építsük föl, a fő az, hogy a lakosság a tél hidege elől már saját jó házaiban talál menedéket. Miután ez idő szerint 70 ezer korona áll rendelkezésünkre, nem csak az áll módunkban, hogy a lakosságot terhelő mintegy 28 ezer koronát a lakosság vállairól levegyük, hanem, hogy középületeket emeljünk, a házakat a szükséghez képest bővítsük, gazdasági épületeket építsünk és a lakosságot gazdasági felszerelésekkel lássuk el. További akciónk ez irányba kell, hogy haladjon.”

Üdvös lenne, ha e lélek­emelő, az összetartozásunkat méltóképpen bizonyító esemény 100. évfordulóján Zborón emléktáblával tisztelegne a város elődeinek nemes cselekedete előtt.

– Topor István –


Új-Debreczen tornya…

A cívisváros áldozatkész tettének ekként állított örök emléket a legdebrecenibb magyar költő, Oláh Gábor 1915-ben íródott Debreczenhez! című versében, amely az új Aranybika Szálló avatásán hangzott el. Az újjáépített zborói házak ünnepélyes felszentelése 1917. július 20-án zajlott.„Zboró fölött a hortobágyi szélnek
Északra síró füttyei beszélnek;
Ott minden egy ház: Debreczen fia,
Véres vásárból szent vásárfia.
A nagy Paraszt zsebébe nyúl s fizet,
Háztűzhelyéről gyújtat új tüzet,
Egy várost álmodik tegnapról mára:
S oda leheli Sárosnak dúlt fokára.
Rákóczi lelke Debreczen kezével
Virágos kertet hint ott szanaszéjjel.
A délibáb, mit fölvet észak tája,
Új-Debreczen fehér tornyát zilálja.”

Tisztelgés a Rákócziak előtt

Nem véletlenül esett a választás Zboróra, hiszen Debrecen életében meghatározó szerepet játszott a Zborót is birtokló Rákóczi család. Rákóczi György 1636-ban adományozta a városnak azt az 5600 kilogrammos nagyharangot, amely az 1802-es nagy tűzvészig a templom ékessége volt.








hirdetés