Debreceniek az ország legjobb gazdászai

Debreceniek az ország legjobb gazdászai
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A Debreceni Egyetem állattenyésztő BSc-szakos hallgatói nyerték meg az agrár-felsőoktatási intézmények országos gazdászversenyét. Ezzel kivívták a hannoveri EUROTIER európai állattenyésztési szakkiállításon és vásáron való részvétel jogát.

A XI. Állattenyésztési Napok keretében Kaposváron rendezték meg az országos gazdászversenyt nyolc csapat részvételével. Érkeztek diákok Mosonmagyaróvárról, Keszthelyről, Gödöllőről, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről és természetesen Kaposvárról is. Délelőtt az elméleti tudásukról kellett számot adniuk, többek között állattenyésztésből, gyomnövény-ismeretből, takarmányozástanból és gépészetből, délután pedig a szakmai és ügyességi feladatok következtek: juhok életkorát kellett meghatározniuk, valamint terepjáró ügyességi versenyen és krumpliszedésen vettek részt.

ga2

Fotó: unideb.hu

A tavaszi hódmezővásárhelyi és a most megrendezett kaposvári forduló összesített eredményei alapján alakult ki a végeredmény: a 2017. évi országos, agrár-felsőoktatási intézmények közötti gazdászverseny győztese a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának csapata lett.

A fődíj a debreceni fiatalok számára a Földművelésügyi Minisztérium ajándéka: részvételi lehetőség az EUROTIER európai állattenyésztési szakkiállításon és vásáron Hannoverben.

A képen a győztes debreceni csapat tagjai: Oláh János felkészítő oktató és a hallgatók: Czoller Rebeka, Mészáros Barna Péter és Balogh Tamás.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés