Helyi közélet

2015.10.06. 14:31

Széklábbal és konyhakéssel mentek a trafikra

Debrecen - A vádlottak szerint nem bántani akarták az eladót, csak ráijeszteni.

Debrecen - A vádlottak szerint nem bántani akarták az eladót, csak ráijeszteni.

Éppen csak felnőttkorba lépett, ám máris többször volt büntetve az a fiatalember, aki vallomása szerint értelmi szerzője volt a Bem téri dohánybolt kirablásának. Az elsőrendű vádlott B. József azt mondta, már korábban is gondolkodott trafikrabláson, mivel a TV-ben látta, hogy másoknak már sikerült. Végül régi barátját, K. Márkot, akivel közösen állami gondozásban nevelkedett, győzte meg ötletéről. K. Márk azért ment bele, mert elmondása szerint akkor már két napja nem evett, neki is pénzre volt szüksége.

A bűncselekmény napján, április 23-án egy ismerősüknél bográcsoztak, a két vádlott többször is sugdolózott a terveiről. Este hét óra után vendéglátójukat kérték meg, hogy autóval vigye őket K. Márk otthonába, ahol maszkot készítettek maguknak, a vád szerint pedig egy kést és egy széklábat vettek magukhoz. Ismerősük a Bem téri dohányárudához is elfuvarozta őket. Ahogy kiszálltak, az autós elhajtott. A vádlottak egybehangzóan állították: ő nem tudott terveikről és a magukkal vitt eszközökről sem. Az üzlet előtt felvették a sapkából és pulóverből készített maszkot. Miután bementek, a padlóra kényszerítették az eladót.

Az üzlet előtti téblábolásukat azonban látta két rendőr. B. József alig fogott hozzá elpakolni a cigarettát – 25 dobozzal rakott a táskába –, amikor berontottak. Az elsőrendű vádlott azt mondta, mire észbe kapott, már bilincs volt a kezén.

A tanúként meghallgatott, s a könnyeivel küzdő eladó arról beszélt, hogy a nyakánál fogva szorították le. B. József azt vallotta, noha felé tartotta a kést, csak rá akartak ijeszteni, nem akarták bántani az eladót. Ha a rablók nem buknak le ilyen csúfosan, több mint 200 ezer forint készpénzt zsákmányoltak volna.

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével vádolja a két fiatalembert. Az eljárás novemberben a trafikban készült kamerafelvételek megtekintésével folytatódik.

HBN


Állítja, orrba vágták

A tárgyaláson B. József azt állította, hogy valaki, akit az üzlet tulajdonosaként, majd egy nőként azonosított, orrba vágta a rendőrautóban ülve. Ezt ő jogszerűnek nevezte, szerinte megérdemelte. Az ütésnek és orrvérzésének azonban nincs nyoma a dokumentumokban. A tanúként idézett rendőrök szerint elképzelhetetlen, hogy ilyen történt volna. Azt mondták, az üzletvezető és az édesanyja is a vádlottak elszállítása után érkezett a helyszínre. Ha az derül ki, hogy az elsőrendű vádlott hamisan vádolt, ezért a bűncselekményért is felelnie kell.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában