Debreceni siker a Feszt-Festen

Debreceni siker a Feszt-Festen
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma társulatának Übü FC – A döntő című produkciója nyerte a Feszt-Fest – Fesztiválgyőztesek Fesztiválja legjobb előadásának járó Paál István Diplomát.

Paál István amatőr színházcsinálóként kezdte pályáját, majd az 1970-es és 1980-as évek egyik meghatározó avantgárd rendezőjévé vált. A róla elnevezett diplomát az évad legjobb előadásának szánta a zsűri.

November 3-5. között idén már 11. alkalommal rendezték meg az amatőr színjátszó fesztivált Budapesten. Az MU Színházban gyermek, diák és felnőtt színjátszók léptek színpadra és mutatkoztak be a Jancsó Sarolta, Hajdu Szabolcs és Rácz Attila összeállítású zsűri előtt.

A Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma társulatának rendezője, Halmi Gábor a játszókkal – Barta Viola, Gáll Levente, Jármi Bence, Marczin I. Bence, Marton Sándor, Szabó Dániel és Szurdoki Péter – aktívan együttműködve hozta létre az abszurd és dadaista elemekkel tűzdelt színházi előadást, amely megérdemelten nyerte el a 2017-es évad legjobb színjátszó produkciójának járó Paál István Diplomát.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés