Debreceni parasportolók az egri vívó világbajnokságon

Akt.:
Debreceni parasportolók az egri vívó világbajnokságon
© Fotó: DHSE-PMD Vívóklub
Eger – A Magyar Paralimpiai Bizottság szeptember 18-23. között Egerben rendezi a riói paralimpiai kvalifikációs kerekesszékes vívó-világbajnokságot. A vb rendezésének jogát az IWAS-tól, a kerekesszékes vívás nemzetközi szervezetétől nyerte el a Paralimpiai Bizottság.

A kerekesszékes mundiálon debreceni versenyzőkért is szoríthatnak az érdeklődők. A DHSE-PMD Vívóegyesület három parasportolója is pástra áll Egerben. Női kardban dr. Mező Boglárka a debreceni vívóegyesület sportolója indul. „A felkészülésem kitűnően alakult, hiszen edzőimmel tudtuk, hogy mikorra kell a formámat időzíteni” – kezdte mondandóját a debreceniek tehetsége – „ az első jelentősebb világversenyem egyéni számában a tisztes helytállás a cél.”

Göttlinger Dániel is biztos indulónak számít a férfi párbajtőrben. „ A világbajnoki felkészítő táborban tudtam meg, hogy indulhatok a világbajnokságon. Nagyon örültem, hiszen egy álmom válik valóra azzal, hogy pástra léphetek Egerben.” A férfi párbajtőr bő mezőnye már a riói paralimpiái kvótákért utazik Egerbe, hiszen a három kategória győztese egyenes ágon kijut a jövő évi Brazíliában megrendezett játékokra.

Élete álma válik valóra a világbajnokság legidősebb versenyzőjének a szintén debreceni Sáfrán Sándornak is. A 65 éves sportember szintén a felkészítő táborban tudta meg, hogy indulhat a világbajnokságon. „ Nagy megtiszteltetés, hogy képviselhetem az országot és Debrecen városát a világbajnokságon. Ígérem, hogy mindent megteszek a tisztes helytállásért”.

Azt már régóta tudtuk, hogy Boglárka kijutott erre a rangos tornára, azonban Dániel és Sándor kvalifikációja nemrégiben a kéthetes budapesti edzőtáborban, a kerethirdetéskor dőlt el. Eddig egy világkupán indultak mindhárman, ez lesz a második nemzetközi versenyük. A jövőre tekintve előreláthatólag Boglárkának és Dánielnek van esélye arra, hogy fél év múlva az olaszországi Európa-bajnokságon is bizonyíthassanak. – összegezett Serra György a vívóegyesület ügyvezető igazgatója.

Göttlinger Dániel 2015.09.18-án pénteken, míg Sáfrán Sándor és dr. Mező Boglárka 09.20-án vasárnap lép pástra a világbajnokságon.

– DHSE-PMD Vívóklub –



Sporthírek






hirdetés