Debreceni kutatót támogat az Akadémia

Székvölgyi Lóránt
Székvölgyi Lóránt - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Kihirdették az MTA Lendület-pályázatok győzteseit. A Debreceni Egyetem biológusának, Székvölgyi Lórántnak a kutatása is nyert támogatást.

A kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára létrehozott kiválósági program, a Lendület 2015-ös pályázati időszakában összesen kilencvenhatan adták be kutatási tervüket, a Magyar Tudományos Akadémia testülete tizenkét nyertest hirdetett. A pályázók 44 százaléka az élettudományok, 42 százaléka a matematikai és természettudományok, 14 százaléka pedig a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről nyújtott be kutatási programot.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának kutatója, Székvölgyi Lóránt a Lendület I. kategóriában érdemelte ki a támogatást. A Lendület I. támogatásával az önálló kutatói pályájukat kezdő, 38 év alatti, kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók folytathatják tudományos munkájukat.


Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

A Magyar Tudományos Akadémia öt éven keresztül 400 millió forinttal támogatja a kutatási programokat.

Székvölgyi Lóránt biológus a „Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?” évezredes dilemmájára kíván tudományos igényű választ adni a Debreceni Egyetem Molekuláris Medicina Kutatóközpontjában folytatott kutatásai révén. Szerinte a kérdést egy biológus úgy is felteheti, hogy vajon egy makromolekula (mint például a DNS) szerkezete határozza-e meg a működést, vagy fordítva: az örökítőanyag funkciója hozza-e létre azt a térbeli kromoszómaszerkezetet, amely a sejtes folyamatokat működteti? Kutatócsoportjával azt fogja vizsgálni, hogy milyen molekulák és epigenetikai tényezők alakítják ki a kromoszómák térbeli szerkezetét, amikor a pékélesztő sejtjei meiotikusan differenciálódnak, vagyis valamely konkrét funkció ellátására specializálódnak. Munkájuk során különös figyelmet fordítanak a COMPASS nevű hisztonmódosító enzimkomplex szerepére az ún. génhurok-mintázatok létrehozásában és örökölhetőségében. Kísérleteik a „szerkezet-funkció” rejtély megfejtésén túl feltárhatják a szerzett tulajdonságok öröklődésének kromatinszerkezeti alapjait – áll az MTA közleményben.

– Debreceni Egyetem –



Sporthírek






hirdetés